Debreceni irodájának rendőri biztosítását kérte a szabad demokraták szövetsége, mert hétfőről keddre virradó éjszaka ismeretlenek bezúzták a párt irodájának helyet adó társasház bejárati ajtaját, közölte rendkívüli sajtótájékoztatóján Gadus István megyei pártelnök.
Gadus István kijelentette, alkotmányos válságot csak alkotmányos eszközökkel lehet megoldani, ezért higgadt tárgyalásokra van szükség. Kovács László, az SZDSZ debreceni polgármesterjelöltje felkérte Kósa Lajos fideszes polgármestert "üljön le azzal a tömeggel, amely tegnap köztörvényes eszközökkel lépett fel követelései érdekében". Kovács László, aki maga is ott volt hétfőn éjszaka Debrecen főterén a demonstráló tömegben felfedezte a Loki B-közép azon tagjait, akik nem oly régen a futballpályáján nacionalista uszítást folytattak.
A Magyar Helsinki Bizottság megítélése szerint a rendőrségnek a közrend, a közbiztonság és a testi épség védelme érdekében kötelessége ilyen helyzetben hatékonyan fellépni. Az eddigi információk fényében ennek a feladatának a váratlan helyzetben úgy tűnik, nem tudott megfeleni a rendőrség - áll a szervezet hajnali közleményében.
A rendőrök több embert elfogtak, illetve megvertek a félig kiürült Szabadság téren, az MTV székházának lépcsőjén.
A téren az ostrom rég véget ért, néhány száz tüntető maradhatott elszórva, most azonban jelentős rendőri erő vonult fel, s az embereket próbálják kiszorítani a térről.
Hangosbeszélőn azt mondták be, hogy "feszólítják a tömeget, hogy oszoljon szét". Tudósítónk szerint tömegről egyáltalán nem lehet beszélni. Nem így volt ez néhány órával ezelőtt, de akkor sehol nem voltak a rendőrök.
A Parlament előtt tudósítónk szerint mintegy hetvenen vannak reggel fél hét körül, a tüntetők között az a hír terjed, hogy az éjszakai csatának egy 'hősi halottja' is van. A téren tudósítónk beszámolója szerint nyugalom van, a Szabadság teret a rendőrség továbbra is lezárva tartja, folyik a helyszínelés.
A mentők által ellátott sérültek többsége rendőr volt. A sérülések jellemzően ütések, zúzódások, vérző sebek voltak, melyet ütések, repülő tárgyak okozhattak. Sok esetben merült fel törés lehetősége, de ezt - és így a súlyos sérültek pontos számát - csak a kórházi vizsgálatok után lehet eldönteni.
A szóvivő közölte, hogy a fővárosban csupán három esetben riasztották a tűzoltókat, mindhárom alkalommal a Magyar Televízió székházához. Először 23 óra után, amikor nem kellett akcióba lépniük, majd éjfélkor, amikor két gépkocsit oltottak el. A harmadik riasztást hajnali 1 óra körül kapták, amikor a tüntetők behatoltak a Magyar Televízió épületébe és a földszinten keletkezett tüzet, valamint további öt gépkocsit kellett eloltaniuk. A tűzesetekben senki sem sebesült meg.
Továbbra is megközelíthetetlen a teljes rendőri zár alatt lévő Szabadság tér, a rendőrök a térre vezető utcákat is lezárták - közölte az MTI tudósítója. A Magyar Televízió székháza mögötti Nádor utcában még mindig több mint harminc rendőrautó sorakozik, részben elzárva az utat a forgalom elől. A rendőrség továbbra is a Zoltán utcában összpontosítja erejét. Erről a helyszínről több mint négyszáz rendőr távozott reggel fél hétkor.
Több tízmillió forintos kárt okoztak a tüntetők az MTV székházában - mondta kedden reggel, a még mindig romos állapotú intézményben az m2 programigazgatója. Az MTV egész nap zavartalanul sugározhat, a tüntetők nem tudtak bejutni az említett stratégiailag fontos szobákba. Az MTV több vezető munkatársának és magának az elnöknek is megsemmisült az épület előtt parkoló autója, amelyet felgyújtottak a tüntetők. (MTI)