A pénteken elindított úgynevezett fehér mozgalomhoz való csatlakozásra kérte a Kossuth téri demonstrálókat Schmitt Pál. A Fidesz alelnöke szombaton délután mondott néhány perces beszédet a Parlament előtti színpadon. A téren jelenlévő több mint hétezer embert arra kérte a fideszes politikus, hogy viseljenek fehér szalagot, karkötőt, járjanak fehér ruhában, kifejezve ezzel: elutasítják az erőszakot és a hazugságot.
"A demokrácia olyan lehetőséget kínál számunkra az önkormányzati választások során, hogy sokan, nagyon sokan, jobb- és baloldalon egyaránt, úgy mint egy népszavazáson szokás, hitet tehetünk az igazság, az őszinteség, a nyugalom, a béke, valamint Magyarország fejlődése mellett" - hangsúlyozta beszédében Schmitt Pál. (MTI)
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.