Köztörvényes bűncselekménynek minősítette Sólyom László a Magyar Televíziónál keddre virradóra történteket. Maga az államfő fogalmazott így kedden kora délután a Sándor-palotában. A köztársasági elnök úgy fogalmazott: keddre virradó éjjel egy, a békés tüntetésből kivált csoport megostromolta a Magyar Televízió épületét, súlyos személyi és vagyoni károkat okozott.
Kiemelte: "köztörvényes bűncselekményekről van szó, amelyeket semmi nem igazolhat, amelyek ellen a legszigorúbban fel kell lépni, és amelyektől az államnak teljes erejével meg kell védenie polgárait és saját intézményeit is".
Mint mondta, súlyos figyelmeztetés, hogy a rendvédelmi szervek alacsony létszámuk és hiányos felszerelésük miatt nem voltak képesek a szükséges biztonsági garanciát nyújtani. Wéber Ferenc, az államfő sajtófőnöke a köztársasági elnök beszéde előtt közölte: Sólyom László reggel hivatalába kérette az igazságügy-minisztert és a rendőrség illetékeseit, akik azonban eddig nem érkeztek meg.
A francia hírügynökség szerint a tüntetők "főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból" álltak. Hírünk a nagyvilágban.
Tudósítónk szerint a tévészékháznak csak a bejárata utal az ostromra, itt összetörték a beléptető kapukat, romokban állnak az asztalok, szétszóródtak az összetört üvegek. Belül viszont kedélyes sétálással ütik el az időt az emberek, akik a tudósítónk szerint láthatóan nem tudják, mit is kezdjenek magukkal, azon kívül, hogy a mozdítható tárgyak egy részét emlékként magukkal viszik. Tudósítónk a 4-es stúdió felé tart, és még pisilni is tudott.
- állítsanak fel független vizsgálóbizottságot a kormány tevékenységének kivizsgálására, a vizsgálat idejére zárolják az ország vezetőinek vagyonát
- hívják vissza Magyarország európai parlamenti képviselőit, s válasszanak helyettük igazi képviselőket.
- Magyarország a magyaroké legyen, ne tőkeerős érdekcsoportoké
A rendőrség elkezdte kitessékelni a tüntetőket az MTV székházából. Helyszínen tartózkodó tudósítónk azt jelentette, hogy az emberek az aulánál állnak a lépcsőn, de nincs szó erőteljes rendőri fellépésről.
Garamvölgyi László az ORFK szóvivője röviddel ezelőtt jelentette be, hogy a rendőrség a Nádor utca felől behatolt az MTV székházába. A rendőrök már az épületben vannak, céljuk az, hogy a székházban és az épület előtti téren is rendet teremtsenek - mondta a szóvivő.