Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke szerint a nyilvánosságra került májusi frakcióülés hangfelvételének ügye "súlyos morális csődje a magyar politikának és benne különösen a szocialista-liberális kormányzásnak". Egy ilyen helyzetben a miniszterelnök első dolga, hogy felajánlja lemondását. Stumpf István szerint Gyurcsány Ferenc iránti bizalom "végletesen és véglegesen" megrendült. Félő az, hogy ez egy kormányzati válságot idéz elő, mert nagyon nehéz lesz ilyen morális alapon támogatást kérni akár saját frakciójától, akár pedig az ellenzéktől a ténylegesen szükséges reform véghezviteléhez - mondta.
Esetleges következményként említette még azt, hogy "egy átfogó tiltakozó szavazás bontakozik ki" az október 1-jei önkormányzati választásokon. A szerint a trágár szóhasználat méltatlan és elfogadhatatlan egy hivatalban lévő kormányfőhöz.
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.