Magyarország már nem stabil sziget a térségben - jelentette ki Szili Katalin csütörtökön Marcaliban, akit vastapssal, felállva köszöntött a nemzetközi kiállítás és vásár megnyitójának mintegy félszáz résztvevője. "Nem rúghatunk fel minden értéket magunk körül" - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke, hozzátéve, "ez az ország ennek a térségnek egy stabil szigete volt. Ez volt az elmúlt néhány napig".
”Senkinek nincs joga lerombolni az elmúlt 16 évet”. Mint mondta, politikusként soha nem gondolta volna, hogy "a XXI. század elejére, 16 évvel a rendszerváltozás után lesznek olyanok, akik félretesznek mindent, félreteszik a 16 év értékeit, félretesznek minden békességet, mindent, amit akár az alkotmányosság, a jogállamiság, a demokrácia mond számukra és olyasvalamit követelnek, amit egyébként a demokrácia biztosít számukra". (MTI)
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.