Békésen tüntettek kedden este a zempléni városokban, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen. Minkét városban több százan vettek részt a tiltakozásokon, de mindenhol rendbontás nélkül zajlott a demonstráció.
Sátoraljaújhelyen beszédet mondott Szűrös Mátyás, volt ideiglenes köztársasági elnök, aki kijelentette: Gyurcsány Ferenc nem méltó az ország vezetésére. Sárospatakon a művelődés ház előtti téren gyülekeztek a tüntetők, majd az MSZP irodához vonultak. A Kossuth utcán felolvasták petíciójukat, rendzavarás sehol sem történt.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.