Harminc évre titkosították az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes zárt ülése anyagát, közölte a rendészeti bizottság fideszes elnöke az MTI-vel kedden. Lázár János elmondta, a testület meghallgatta Petrétei József igazságügyi és rendészeti, valamint Szilvásy György kancelláriaminiszter tájékoztatását a szeptember 18-án és 19-én, a Magyar Televíziónál történt eseményekkel kapcsolatban.
A titkosításra azért volt szükség, mert a tájékoztatás tartalmazott minősített adatnak minősülő információkat - közölte."Számomra a bizottsági ülésen annyi egyértelművé és világossá vált a kapott tájékoztatások alapján, hogy azok, akik megtámadták a Magyar Televíziót, azok nem politikai céllal tették, amit tettek" - jelentette ki. Szavai szerint egy agresszív provokátor csoport rátelepült arra a békés tiltakozásra, amely zajlott a Kossuth téren.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.