Kaposvár főterén szombaton nem tüntetnek, vasárnap azonban az urnák lezárását követően folytatják demonstrációjukat a miniszterelnök lemondását és a kormány távozását követelők.
Ezt Csernák Árpád, a tüntetés vezérszónoka, koordinátora jelentette be a pénteken este összegyűlt mintegy száz résztvevőnek. Mint mondta: addig folytatják demonstrációjukat, amíg a miniszterelnök nem mond le.
A tüntetők, miután meghallgatták az MSZP tavaszi országgyűlési választásra írt kampánydalát a miniszterelnök balatonőszödi beszédéből vett szövegrészletekkel kiegészítve, Gyurcsány Ferenc lemondását követelő rigmusokat skandáltak.
(MTI)A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.