Három szempontból is rendhagyó volt a március 15-i megemlékezés Debrecenben.

1. Kósa Lajos, a város nagyhatalmú embere, egykori polgármestere mégsem jelent meg, pedig még előző este is arról volt szó, hogy beszédet mond.
2. Debrecenben sokan egyáltalán nem hallottak még Kósa 1300 milliárdos, zavaros ügyletéről.
3. A városban a legtöbben még mindig elismerően beszélnek Kósáról, de olyat nem találtunk, aki kérdésünkre azt mondta volna, hogy rábízná a pénzét.

Ez utóbbinak köze lehet ahhoz, hogy a város főterén összegyűlt tömegben még az elkötelezett hívek is azt mondták:

Kósát csak 20 százalékosnak hívják itt a városban.

A kalapos, bajuszos, halkhangú bácsi megengedően legyintett, és hozzátette: „A politikusok 99 százaléka belekeveredik a korrupciós ügyekbe. De ez mindegy is, mert Kósa miatt lett uszoda, főtér, fejlesztés a városban.” A bácsi ennek ellenére nem bízná Kósára a megtakarítását. De nem is ez volt az igazán meglepő, hanem hogy végül kiderült: Nem is hallotta az 1300 milliárdos örökség ügyéről. Pedig a botrány olyannyira érintette az egykori polgármestert, hogy előző esti ígérete ellenére sem jelent meg az ünnepségen.

De nem csak a Fidesz rajongótábort kerülte el a bizarr üzleti vállalkozás híre. Egy bézbólsapkás srácokból és barátnőikből álló társaságnak is új volt Kósa Lajos milliárdos ügylete, ami jelezte a kormánymédia erejét. Rövid összefoglalómra a társaság csak a vállát vonogatta. „Mindenki korrupt. Én kombájnos vagyok, és néha lecserélünk egy alkatrészt, amit még el tudok adni. Csak ezen én 20 ezer forintot keresek, a politikusok meg milliárdokat.”

A fiút nem a korrupció aggasztotta, hanem hogy „mindenre költenek, csak az egészségügyre nem. Az egészségügyet brutálisan javítani kellene, mert nekem is 100 kilométert kell utaznom egy MR-re.” A társaság másik két fiútagját az ünnepség lombozta le. „Március 15-i ünnepségre jöttünk, de ez pártpolitika volt” – utaltak az épp véget ért beszédre.

Beszéd ugyanis volt, csak nem Kósa, hanem Pósán László tartotta. A képviselő a műsorváltozásért cserébe bátor módon gondolta újra 1848 történelmét. Pósán nem félt kimondani, hogy 1848 nem szabadságharc volt, ahogy eddig tudtuk, hanem a migránsok elleni küzdelem. A politikus rámutatott, hogy 1848-hoz hasonló jelentőségű esemény legutóbb 2010-ben volt, amikor is „a polgári kormány a magyar emberek elsöprő erejű döntése alapján felhatalmazást kapott, hogy vezesse az országot.”

Arról nem volt szó, hogy Pósán történelmi alapvetésébe hogyan fér bele, hogy a 13 aradi vértanúból csak négy volt magyar, vagy hogy Petőfi még Petrovics néven született. Kiderült viszont, hogy ha ez a mostani szabadságharc nem győzedelmeskedik, akkor nem rendezhetünk Magyarországon többet disznóvágást, karácsonyi ünnepséget, sőt, borfesztivált sem.

Ezen elméletekhez illően öltöztek egyébként az ellentüntetők, akik alufóliasisakban, az 1300 milliárdot és Kósa anyukájának disznófarmját emlegető transzparensekkel jelentek meg. A DK-s demonstrálók kérdésünkre azt mondták, hogy Kósa évtizedek óta tartó korrupciós ügyeire akarják felhívni a figyelmet. De néhány perc beszélgetés után elismerték, hogy áttörést Debrecenben nem várnak, mert „a város jó része még most is elkötelezett”, és amúgy is, „amíg Polt Péter az ügyész, Kósának nem kell félnie”.

Nem reprezentatív felmérésünk alátámasztotta a tüntetők meglátását. „Nem véletlenül hívják Kósát a városban, tizedes-huszadosnak. – nevetgélt sokat sejtetően egy magát mérnöknek mondó férfi. – De a város rengeteget fejlődött alatta, ezt el kell ismerni.” Szerinte Kósa hírnevét már csak azért sem ingatja meg a napokban kipattant botrány, mert „sok ember itt nem is tud az ügyről.”

A mérnök mindenesetre leszögezte, hogy nem bízná rá a megtakarítását. „A sikereit nem magának, hanem a kapcsolatainak köszönheti” – indokolta.

Beszélgetésünknek egy idősebb, kalapos úr vetett véget, aki belehajolt a jegyzetfüzetembe, majd megkérdezte:

Mit irkálsz itt? Majd jól pofán váglak. Akkor is irkálsz majd?

A bácsitól nem tudtam megkérdezni, hogy Kósára bízná-e a megtakarítását, mert hamar arrébb állt.

Az 1848-at a migrációs válsággal azonosító beszéd után gyorsan oszlott a tömeg. Még egy elegáns kabátokba és kalapokba öltözött női társaságot tudtam megszólaltatni. „Pestről jött? – kérdezték tőlem. - Nem örülünk. Pest miatt vesztettük el többször a hazát” – mondták, majd értetlen arckifejezésemet látva hozzátették: „Gyurcsány.”

A nők kifejtették, hogy a furcsa örökség milliárdjairól szóló hír az ellenzéki média hazugsága. „Miért nem írta meg az ellenzéki média, hogy a férj öngyilkos is lett?” – mondták sokatmondóan. (Az ügyet, az öngyilkossággal együtt egyébként lapunk is megírta.) Szerintük Kósát egyszerűen csak le akarják járatni.

„Maguk akkor rábíznák a megtakarításukat?” – kérdeztem, amire már távoztukban válaszoltak. „A pénzt nem politikusoknak kell adni, hanem bankba kell tenni, nem?”