Index Vakbarát Hírportál

Agyonlőtték apát és fiát Tatárszentgyörgyön

2009. február 23., hétfő 12:12 | tizenöt éve frissítve

Menekülés közben agyonlőtték azt az ötéves fiút és az édesapját, akiknek holttestét egy tatárszentgyörgyi lakástűz során találták meg hétfőre virradóra. Az első hírek még arról szóltak, hogy zárlat miatt égett le a ház. Roma politikusok azonban már hétfőn délelőtt azt nyilatkozták, hogy gyilkosság történt.

Mégsem egy zárlat miatt keletkezett tűz okozta füstmérgezésben halt meg egy ötéves fiú és az apja Tatárszentgyörgyön hétfőn hajnalban, hanem agyonlőtték őket - derült ki a soron kívüli boncoláson.

A kiégett házban egy háromgyerekes család élt. Az apa és 5 éves fia meghalt. A két másik gyerek, egy 3 és egy 6 éves súlyos sérüléseket szenvedett, őket külön kórházba, a Heim Pálba és a Madarász utcaiba szállították. Az anya sokkos állapotban van. Az országos rendőrfőkapitány tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a kettős gyilkosság ügyében.

Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója azt mondta, elképzelhető, hogy kiterjesztik, azaz más hasonló ügyekkel vonják össze a nyomozást. Azért ajánlottak fel gyorsan jelentős nyomravezetői díjat is, mert rendkívül súlyos esetről van szó, és ilyenkor fontos, hogy már a nyomozás kezdeti szakaszában a jelentéktelennek látszó információk is a rendőrség tudomására jussanak.

Az elsődleges szakvélemények szerint elektromos zárlat okozta a lakástüzet. Az elhunyt férfi édesapja, Csorba Csaba, illetve a vele együtt lévő több helybéli lakos azonban az udvaron a hóban töltényhüvelyeket és vérnyomokat, a ház bejáratánál összetört üvegpalackot, bent pedig sörétet találtak.

A rendőrség előbb csak annyit erősített meg, hogy a helyszíni szemlén valóban találtak a ház udvarán lőszerhüvelyeket, ám Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kora délután még azt mondta: nem tudni biztosan, hogy azok összefüggésbe hozhatók-e a tűzzel.

Az országos rendőrfőkapitány kora délután már nem cáfolta, hogy lövésnyomokat találtak a tatárszentgyörgyi tűzesetben meghalt férfin és gyermeken. Bencze József főkapitány közölte: a tűzvizsgáló egyértelműen azt állapította meg, hogy a tűz elektromos meghibásodásból eredt, a helyszínre érkező körzeti orvos pedig elsődlegesen füstmérgezést állapított meg a halál okaként. A rendőrök soron kívüli boncolást rendeltek el, ennek során idegenkezűségre utaló nyomokat találtak. A főkapitány hangsúlyozta: idegenkezűségre utaló sérülésekről a helyszíni szemle során az eljáró orvos nem számolt be.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délutáni közleménye már egyértelműen úgy fogalmaz, hogy "a 28 éves Cs. Róbertre és a karjában lévő 4 éves kisfiára feltehetően vadászfegyverrel lőttek rá, miközben égő családi házukból menekültek ki".

Felhívtuk a tatárszentgyörgyi háziorvosi rendelőt, ahol kérdésünkre elmondták, az esethez Örkényből jött ki az ügyeletes. Ott azonban nem árulták el, ki volt az az orvos, aki a látható sérülések ellenére füstmérgezést állapított meg.

Tatárszentgyörgy cigánytelepén, a falu szélén lévő, erdő melletti házban történt a tragédia. A sárga, mintegy 60 négyzetméteres ház tetőszerkezete teljesen kiégett, a tető beszakadt, a mennyezet beomlott, így a berendezési tárgyak egy része is megégett. A falakon lövésnyomokat, míg a lakás bejáratától 15-20 méterre, az 5-10 centiméteres hóban egy vértócsát láttak, attól nem messze találták meg a rokonok azt a négy, sörétes puskából származó töltényhüvelyt, amit átadtak a rendőröknek.

Az épület közvetlen közelében találtak egy tízliteres fém benzineskannát is, egyelőre nem tudni, kié és mikor került oda - mondta az Index kérdésére Velikóvszki Zoltán dabasi tűzoltóparancsnok. A sérülteket még nem tudták kihallgatni. Veszilóvszki Zoltán szerint senki nem volt az épületben, amikor a tűzoltók kiértek a helyszínre.

Külsérelmi nyomok

Az apa a háztól körülbelül tíz méterre feküdt, "külsérelmi nyomok voltak rajta". A tűzoltóparancsnok szerint a sérüléseket akár mennyezetről lehulló deszkák is okozhatták, de további találgatásokba a vizsgálat lezárásáig nem kívánt belemenni.

A Pest megyei településen megjelent Kolompár Orbán az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, aki azt mondta: Molotov-koktéllal gyújtották fel a családi házat, és a két embert sörétes puskával agyonlőtték.

Nem hajlandó a rendőrség elismerni, hogy gyilkosság történt, ezért hívta őt a család a helyszínre - mondta telefonon Mohácsi Viktória még délelőtt az MTI-nek. Szemtanúk beszámolója szerint az ötéves kisfiút és 27 éves édesapját akkor érte a halálos lövés, amikor menekültek az égő házból - tette hozzá.

Papp Péter ezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője hétfőn délután azt nyilatkozta, hogy az elsődleges tűzvizsgálat még elektromos tüzet állapított meg. Ezért közigazgatási eljárásban indítottak vizsgálatot, majd miután lövésnyomokat fedeztek fel az áldozatokon, azonnal átminősítették a nyomozást emberölési ügyre. Az ügyet értesüléseink szerint a kiemelt ügyeket kezelő Nemzeti Nyomozó Iroda vette át.

Láttak egy fekete dzsipet

Kolompár Orbán, az OCÖ helyszínen tartózkodó elnöke szerint a rendőrség a délelőtt folyamán a hozzátartozók és a cigány vezetők felhívására kezdte emberölési és nem szimpla gyújtogatási ügyként kezelni a történteket. Mint elmondta, a kiégett ház szomszédságában lakó szülők egyértelműnek látták, hogy először valaki lelőtte a család tagjait, és csak azt követően gyújtotta rájuk a házat.

A roma vezető az Index kérdésére elmondta, hogy véleménye szerint a tatárszentgyörgyi eset számos körülményben hasonlít a nagycsécsi lövöldözésre. Itt is egy cigánysoron álló, a falutól távol eső házat ért támadás. A környéken nincs megfelelő közvilágítás, és a tanúk szerint a bűntényt megelőző napon itt is megjelent egy fekete, ismeretlenek által vezetett dzsip a településen.

A romák elleni gyilkosságok, támadások és megnyilvánulások miatt kedden az Országgyűlésben kíván felszólalni a kisebbségi ombudsman, hogy határozott és konkrét politikai lépéseket követeljen. Kállai Ernő azt mondta: "véget kell vetni a képmutató és kétértelmű politikai nyilatkozatoknak, az elhallgatásoknak, a gyűlöletbeszédet tulajdonképpen védelmébe vevő, a szólásszabadságra hivatkozó elméleti jogászkodásnak".

Tavaly novemberben Nagycsécsen történt ehhez hasonló eset. A cigánysor utolsó, közvilágítás nélküli részén két egymással szemközt álló házat gyújtottak fel állítólag Molotov-koktéllal, egy férfit és egy nőt az égő házból való menekülés közben lőttek le. A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Bartha László az Indexnek azt mondta: a nyomozás érdekében még nem kívánnak nyilatkozni a nagycsécsi ügy jelenlegi állásáról. Romákat ért magyarországi támadásokról kronológia itt olvasható.

Nyugodt, szimpatikus család

Berente Imréné, Tatárszentgyörgy polgármestere az Indexnek azt mondta: reggel ő is csak a tűzesetről értesült, és amikor kiment a helyszínre, a hozzátartozók ott kezdték el mondogatni neki, hogy ez nem egyszerű tűzeset volt. A család 50 ezer forintos gyorssegélyt kapott, és a Vöröskereszttől még fognak kapni ruhákat, illetve az önkormányzat anyagi segítséget nyújt majd a temetéshez. "Nagyon szimpatikus fiatal család volt" - mondta az áldozatokról a polgármester asszony - "szocpol lakásban laktak, viszonylag rendezett anyagi körülmények között, legalább is hozzám nem jártak segélyért". Ezt erősítették meg munkatársunknak a szomszédok is.

Tatárszentgyörgy cigány kisebbségi önkormányzatának elnöke döbbenten áll az eset előtt. Zsigár Angéla kérdésünkre elmondta, hogy egy rendkívül nyugodt családról van szó, nem tud róla, hogy lennének ellenségeik. Zsigár Angéla azt mondta, hogy az édesanyát a két gyerekkel rokonok fogadják be, és a településen gyűjtenek adományt is nekik.

Az alig kétezer lakosú Pest megyei falu 2007 végén került a hírekbe, amikor a Magyar Gárda vonulást hirdetett a településre. A gárda a „vidék közbiztonságáért” tartott rendezvényre kért engedélyt, amit előbb megadott a település polgármestere, majd visszavont, mert a szervezet félrevezette az önkormányzatot, és a területet nem a kért célra, hanem a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni. Végül 2007. december 9-én délelőtt előbb a romák, délután a Magyar Gárda tartott itt felvonulást. A gárdisták végül tartottak egy rendezvényt, három-négyszázan vonultak körbe-körbe, de a romák által sűrűn lakott részen nem masírozhattak.

A Fővárosi Főügyészség a tatárszentgyörgyi felvonulás után döntött arról, hogy a bíróság előtt kezdeményezi a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatására irányuló pert. A Fővárosi Bíróság december 18-án első fokon, nem jogerősen, a tatárszentgyörgyi vonulásra hivatkozva oszlatta fel az egyesületet.

Sólyom László köztársasági elnök tájékoztatást kér az igazságügyi és rendészeti minisztertől, az országos rendőrfőkapitánytól és a Legfőbb Ügyészségtől az elmúlt időszakban történt, a közvéleményt megrázó bűncselekményekkel kapcsolatban, közölte Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke hétfőn este. Az államfő kedden hivatalában fogadja az igazságügyi tárca, az ORFK és a Legfőbb Ügyészség vezetőit.

Rovatok