Index Vakbarát Hírportál

Meghalt egy gyerek az Aquaworldben

2009. július 23., csütörtök 15:56 | aznap frissítve

Meghalt egy gyerek csütörtökön a IV. kerületi Aquaworldben, az MTI szerint beesett az egyik medence vízelvezetőjébe. A strandot bezárták, a látogatókat hazaküldték. Az Aquaworld belső vizsgálatot indított.

A gyermeket a tűzoltók a gépházban találták meg, a holttest kiemelése után a helyszínt átadták a rendőrségnek, közölte Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság helyettes szóvivője.

A Független Hírügynökség információi szerint a tűzoltókhoz nem sokkal negyed 4 után érkezett a bejelentés, hogy nyoma veszett egy gyereknek. Négy autóval, húsz emberrel, köztük a búvárszolgálatosokkal vonultak a helyszínre. Egyelőre nem tudni, pontosan hogyan történt a baleset.

A rendőrség életvédelmi osztálya halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított nyomozást, olvasható a rendőrség közleményében.

Hazaküldték a látogatókat

Munkatársunk a helyszínről fél 5-kor arról számolt be, hogy a bejáratot két rendőr őrzi, senki sem mehet be, a látogatókat kiterelik.

Kalyó László, a BRFK szóvivője a helyszínen elmondta, a 9 éves gyerek fürdőzés után kijött a medencéből, és eddig tisztázatlan okból beleesett a vízelvezetőbe. Még tart a vizsgálat, ezért nem tudta megmondani, hogy volt-e rács rajta.

Az MTI úgy tudja, hogy a medence közvetlen közelében egy fedél van, amely szorosan kapcsolódik a medence vízforgató berendezéséhez. Ez a fedél nyílhatott ki, amelyen keresztül a gyermek beesett.

Megkerestük Henyecz Krisztinát, az Aquaworld marketing- és PR-menedzserét, de ő későbbre ígért tájékoztatást. A strand este kiadott közleményében azt írta, remélik, minél hamarabb véget ér a vizsgálat, amiből kiderül, hogyan történhetett a tragikus szerencsétlenség. "Mi ugyanolyan tájékozatlanok vagyunk, mint azok, akik figyelemmel kísérik a balesetet" - fogalmaztak.

Az Aquaworld felvette a kapcsolatot a skót gyártóval, hogy elejét vegye egy hasonló tragédiának máshol a világon. Emellett a hatósági vizsgálattal párhuzamosan az Aquaworld Zrt. is belső vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat lezárultáig a szörfmedencét teljesen elzárják a nagyközönség elől.

Tavaly decemberben nyílt meg

A káposztásmegyeri Aquaworld tavaly decemberben nyílt meg. Két év alatt készült el, 17 milliárd forintba került. A beruházó szerint ez Közép- és Kelet-Európa legnagyobb szálloda- és fedett élményfürdő-együttese.

Hasonló eset legutóbb 2003 májusában történt az albertirsai strandon. Akkor egy hétéves kisfiút szippantott be a vákuum a rács nélküli lefolyóba.

Rovatok