Index Vakbarát Hírportál

Tiszafüredi buszbaleset: vádat emeltek a sofőr ellen

2009. szeptember 2., szerda 14:04

Egy rossz manőver okozta a novemberi tragédiát, amelyben egy ember meghalt, harmincan pedig megsérültek.

A sofőr elleni vádemeléssel zárult a tavaly őszi tiszafüredi halálos tömegszerencsétlenséggel járó autóbuszbaleset ügyében lefolytatott nyomozás, közölte a rendőrség.

Az ügy vizsgálatába a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság igazságügyi orvosszakértőket, műszaki szakértőket és fizikai-kémiai nyomszakértőket vont be.

A 2008. november 3-án reggel Tiszafüred belterületén történt baleset idején a látási viszonyok korlátozottak voltak, sűrű köd nehezítette a közlekedést.

A busz vezetője, egy 30 éves tiszaderzsi férfi ki akarta kerülni az előtte szabályosan várakozó, kivilágított nyerges szerelvényt. A szemből érkező forgalom miatt nem tudta befejezni a manővert, és fékezés után a teherautó hátuljának ütközött. A balesetben egy utas a helyszínen életét vesztette, 11 súlyos, továbbá 19 könnyű személyi sérülést szenvedett. A sérültek nagy többsége iskolába utazó gyermek volt.

A nyomozáskor megállapították, hogy a baleset nem műszaki hiba vagy egyéb külső tényező, hanem az autóbusz vezetőjének KRESZ szabályszegései miatt következett be. Ezért a nyomozás befejezését követően az iratokat vádemelési javaslattal küldték el az ügyészségnek. A Szolnoki Városi Ügyészség az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt a gépkocsivezető ellen vádiratot nyújtott be.

Rovatok