Index Vakbarát Hírportál

Szénmonoxid mérgezés: ketten meghaltak, a mentősök is kórházban

2009. október 23., péntek 12:40 | aznap frissítve

A mentésben résztvevő teljes mentőegységet kórházba kellett vinni megfigyelésre a csütörtök esti, II. kerületi szénmonoxid mérgezés helyszínéről. A mentőszolgálat háromfős egységét éjszakára bent tartották a Péterfy Sándor utcai kórházban, de pénteken már hazamehettek.

Ketten meghaltak szénmonoxid mérgezésben a II. kerületi Gárdonyi Géza utcában csütörtökön késő este. Az 59 éves férfit és 58 éves feleségét a mentők megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. Az utóbbi időszakban ez már nem az első eset, hogy a szénmonoxid mérgezést okozott: múlt pénteken egy idős házaspár halt meg a VII. kerületben, szombaton pedig két felnőttet és egy gyermeket szállítottak kórházba miatta Fótról.

Zacher Gábor, a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosa a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy a budai helyszínen dolgozó mentőegységet is kórházba kellett vinni.

V4érük szénmonoxid szintje 8-10 százalék volt, ami elég ahhoz, hogy tüneteket okozzon, de súlyosabb károsodást nem szenvedtek emiatt. A mentőtiszt nőt, az ápolót és a sofőrt bent tartották éjszakára a kórházban. oxigént kaptak, de pénteken reggel hazaengedték őket. Az elmúlt 10 napban egyébként több mint 20 szénmonoxid mérgezettet láttak el a kórházban - tette hozzá Zacher Gábor.

Rovatok