A védők perbeszédeivel folytatódott pénteken a debreceni ítélőtáblán az olaszliszkai lincselők büntetőpere.

Először Helmeczy László, Szögi Lajos családjának jogi képviselője szólt, miután a tegnapi tárgyaláson egészségügyi okokból kérte beszédének halasztását (közvetlenül a fellebbviteli ügyész után következett volna, de vérnyomásproblémái miatt orvosi ellátást kért).

„Talán kicsit a tegnapi tárgyaláson elhangzottak miatt is emelkedett elképesztő magasságokba a vérnyomásom” – kezdte Helmeczy László. Szerinte felháborító, hogy Gyury József ügyvéd újra kérte Szögi Emese ismételt meghallgatását. Felháborító, hogy „három év alatt egyetlen komoly, érdemi, tisztességes, emberi nyilatkozat el nem hangzott a vádlottak részéről”. „Minden egyes mondatához csatlakozok a fellebbviteli ügyész úrnak” - közölte az ügyvéd.

Helmeczy szerint visszás, hogy itt három évig ment a huzavona a vádlottak személyiségi és emberi jogairól. „Nézzük már meg, hogy ők mennyi esélyt adtak Szögi Lajosnak – folytatta az ügyvéd. – Semmit. Olyan lenyűgöző erejű volt az erőszak, hogy egy percnyi esélye se volt, azonnal kirángatták, a földre került, hasba rúgták. [...] Szögi Lajos úgy halt meg, hogy nem tudta, mi lesz gyerekei sorsa.”

„Nem tudok napirendre térni a fölött, hogy az itt történteket forradalmi eseményeknél történt atrocitásokhoz próbálták hasonlítani” – reagált Gyury József ügyvéd perbeszédére Helmeczy László.

„Megvan itt mindennek szépen a koreográfiája” – magyarázta az ügyvéd, a vádlottak és védőik mindent megpróbáltak, hogy valamiféle okot, indítékot, magyarázatot találjanak az értelmetlen erőszaknak. A szakértők nyaggatása, a tizenöt évvel ezelőtti gázolás felemlegetése, a sértetlen H. Kitty kórházba vitele, az összebeszélés, az ügyvéd szerint mind ezt a célt szolgálta.

„Nyomatékos súlyosbító körülmény, ha egy cselekmény brutalitása folytán a köznyugalmat megzavarja” – utalt az ügyvéd arra, hogy a lincselés egész országot megrázta.

Sohasem mentik fel őket

Gyury József úgy reagált kollégája beszédére, hogy eredendően nem akart még egyszer felszólalni, de mivel Helmeczy olyan sokat foglalkozottaz ő személyével, mégis szót kér, de nem kíván személyeskedni. Gyury kijelentette, hogy őt az objektív igazság megismerése vezette, ezért terjesztett be további bizonyítási indítványokat.

„A vádlottakból sohasem lesz szabadságharcos, sohasem fogják őket tetteik alól felmenteni” – reagált Helmeczy beszédére Ormay Gábor ügyvéd. Azt mondta, hogy 1956 után is úgy ítéltek halálra embereket köztörvényes bűnökért, hogy figyelmen kívül hagyták indítékaikat.

„Nem felmentést kérek, erre semmi okom nincs, mert a cselekmény megbocsáthatatlan” – tette hozzá a negyedrendű vádlott ügyvédje.

Olaszliszka fogalommá vált

Gadus Csaba, a hatodrendű vádlott, F. György védője perbeszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy szerinte védencénél annak van jelentősége, hogy Szögi Emese felismerte őt, de nem a bántalmazók közt. Számtalan ember ment oda, hogy rúgjon egyet-egyet a földön fekvő Szögi Lajosba, gyerekek, felnőttek, öregek. De F. György nem volt köztük, ő a tömeg mögött állt, mondta az ügyvéd, aki szerint a többi vallomásban hihetetlen mennyiségű szubjektív szál van. Ha, esetleg, feltéve, de nem megengedve F. György valóban a vád szerint egyszer belerúgott volna a sértettbe, akkor az ő esetében azt kell vizsgálni, hogy ölési szándékkal tette-e. Az ügyvéd szerint semmiképp, legfeljebb testi sértésről lehetne beszélni.

„Nem az lesz a visszatartó erő, ha egy ilyen bűncselekmény után mindenkit életfogytiglanra ítélnek. Az lesz az igazi visszatartó erő, ha egy ilyen cselekmény után nem jönnek össze a rendőri és roma vezetők, hogy elosszák a szerepeket” – mondta Gadus Csaba ügyvéd, és fenntartotta a felmentésért benyújtott fellebbezését.

Papp Imre, a hetedrendű vádlott, J. Gusztáv ügyvédje is fenntartotta a fellebbezését. „Olaszliszka fogalommá vált a társadalom számára. [...] Szögi Lajosné és gyermekei sohasem fogják elfelejteni, sem megbocsátani, ami történt” – fogamazott Papp Imre, és hozzátette, hogy a társadalomnak sem szabad elfelejteni.

Tóth Katalin, a nyolcadrendű vádlott, a fiatalkorú H. Krisztián ügyvédje azt hangsúlyozta, hogy védence védekezése teljesen eltér családtagjai védekezésétől, és kérte, hogy a bíróság semmiképp se mossa össze az ő szerepét a többi vádlottéval. H. Krisztián nem volt tizenöt éves, amikor a bűncselekmény történt. Következetesen azt vallotta, hogy nem vett részt a verésben, még azelőtt elment cigarettát venni, hogy az egész elkezdődött volna, és mire a helyszínre ért, már vége volt a lincselésnek, elevenítette fel az ügyvéd.

„Részben beismerő vallomást akarok tenni” – mondta a vádlott az első fokú ítélet után, de erre végül nem került sor. „Én védencemtől nem hallottam olyat, hogy ő bántalmazta volna a sértettet. Ha ő beismerő vallomást akart volna tenni, itt megtehette volna” – mondta erről az ügyvéd, és ő is fenntartotta indítványát védence felmentésére.

Csak én tudom, meg a jó isten

A perbeszédek végeztével a vádlottak szólhattak az utolsó szó jogán.

Az elsőrendű vádlott, ifj. H. Dezső (H. Kitty idősebb bátyja) azt mondta, hogy „vannak fenntartásaim a váddal szemben, engem olyan dolgokkal gyanúsítanak, amiket nem követtem el. Én nem fenyegettem gyermekeket, ebben teljesen ártatlannak érzem magam, viszont a bűncselekményt elkövettem, ezt megbántam. Rengeteget gondolkodtam, hogy mi történt. Részese voltam a nagyon súlyos bűncselekménynek, de vannak akik nem ismerik be, és vannak ártatlanok a vádlottak padján.”

Ezután kitért az ötödrendű vádlott szerepére: „Édesanyám tényleg nem kiabálta azt, hogy öljétek meg a magyart – itt a vádlott sírva fakadt. – Sokan voltak, sokan kiabáltak, de édesanyám nem kiabált ilyet. Ő engem szeretetben felnevelt, hát csak megismerném hangját.” Végül kitért az igazi tettesek dolgára: „Nem azok vannak itt a vádlottak padján, akiknek itt kellene lenniük.”

A másodrendű vádlott, id. H. Dezső (H. Kitty édesapja) azt mondta, hogy nagyon szégyelli magát, hogy részt vett ebben az egészben. „Csak én tudom, meg a jó isten, hogy mit követtem el.” Sérelmezte, hogy minden egyes bizonyítási kérésüket elutasították. H. Dezső szerint több tanúvallomás (köztük Szögi Emeséé) és bizonyíték is amellett szól, hogy ő nem vett részt Szögi Lajos megölésében.

„Én nem tudom, hogy mit kellene még tennünk, hogy higgyenek nekünk. Nem tudom hogy bebizonyítani, hogy csak egyszer ütöttem meg a sértettet, hogy nem vettem részt a rugdosásban. Én megértem, hogy indulatos az ügyvéd úr, de én is apa vagyok, hát persze hogy a legfontosabb a gyerekem volt. Ha itt megkapjuk az ítéletet, az egyenlő a halállal. Negyvenévesen nem lehet harminc évet leülni. De ha a bíróság úgy dönt, hogy ezek alapján minket elítél, hát legyen.”

A harmadrendű vádlott, Sz. András csak annyit kért, hogy a bíróság a mentő körülményeket is vegye figyelembe, mert eddig ez nem történt meg, és ismételten kijelentette, hogy ő nem vett részt a verésben. A negyedrendű vádlott, a fiatalkorú Sz. Gergő nem kívánt semmit sem mondani. Az ötödrendű vádlott, id. H. Dezsőné (Kitty édesanyja) ártatlanságát hangoztatta: „Annyi a bűnöm, hogy az elsőrendű vádlott anyja, és a másodrendű felesége vagyok.” A hatodrendű vádlott, F. György sem szólt.

A hetedrendű vádlott, J. Gusztáv (aki ellen az elmúlt tárgyalásokon többször is tettek terhelő vallomásokat vádlott-társai) a többi vádlottat ostorozta, és a következőket mondta az utolsó szó jogán: „Egy embertől sem hallottam itt, hogy bocsánatot kért volna az áldozat családjától. Noha nem vettem részt a verésben, mégis belekeveredtem. Magyarország szégyene vagyunk. Senki sem mutatott együttérzést a sértett családjával, így legalább én szeretném megkérni Helmeczy László ügyvéd urat, hogy fejezze ki bocsánatkérésünket az áldozat családjának. És Magyarországtól is bocsánatot kell kérnünk.”

Balla Lajos tanácsvezető bíró ezután az ügy bonyolultságára tekintettel elnapolta a határozathozatalt. A másodfokú ítélet kihirdetése két hét múlva, 2009. november 13-án, pénteken lesz a Debreceni Ítélőtáblán.