Index Vakbarát Hírportál

Életfogytiglant kapott a drezdai rasszista gyilkos

2009. november 11., szerda 17:38

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a drezdai tartományi bíróság azt az Oroszországból bevándorolt német férfit, aki júliusban a városi bíróság épületében több késszúrással megölt egy egyiptomi nőt, annak férjét pedig súlyosan megsebesítette.

A gyilkosság annak idején óriási felháborodást váltott ki a muzulmán országokban, különös tekintettel arra, hogy a tettes nem is titkolta: a bűncselekményt idegengyűlöletből követte el. Ezt erősítette meg az október végén kezdődött bírósági tárgyalások során a drezdai államügyész is, aki a gyilkosság indítéka kapcsán a muzulmánokkal, illetve a nem európaiakkal szemben táplált merő gyűlöletről beszélt.

Erre utalt az ítélet is, amely különösen súlyos bűncselekményt állapított meg. Ez pedig azt jelenti: gyakorlatilag kizárt, hogy a 28 éves Alex W. 15 év börtön után szabadulhat.

Tüntettek Németország ellen

A bűncselekmény több muzulmán országban - mindenekelőtt Egyiptomban és Iránban - magasra korbácsolta a németellenes indulatokat és számos, Németország elleni tüntetésre került sor.

Az ügy előzményeihez tartozik, hogy a férfi még tavaly egy játszótéren sértegette a férjével és kisfiával 2005 óta Drezdában élő nőt, a többi között terroristának és iszlamistának bélyegezve őt. Felrótta, hogy a nő fejkendőt hord, és azt hangoztatta, hogy semmi keresnivalója nincs Németországban.

A 31 éves Marva el-Serbini feljelentette az őt sértegető férfit, akit a bíróság első fokon pénzbüntetésre ítélt. Az orosz származású Alex W. fellebbezett, majd a fellebbviteli tárgyaláson - idén július elsején - legkevesebb 16 késszúrással meggyilkolta feljelentőjét, aki akkor három hónapos terhes volt. Ezt követően a felesége segítségére siető férjet is megsebesítette. Egy biztonsági őr közben a férjre lőtt rá, mert azt hitte, hogy ő a merénylő.

Az orosz származású férfi 2003-ban érkezett Németországba az oroszországi Perm városából. A hatóságok gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel, továbbá testi sértéssel vádolták őt.

Beszámíthatónak minősítették

Az illetékesek előzetesen teljes mértékben beszámíthatónak minősítették. A védelem azonban arra hivatkozott, hogy tettét - úgymond - erős felindulásból követte el és paranoiás személyiségzavarokban szenvedett. Közvetve ezt erősítette meg egy, az orosz főállamügyészségtől érkezett levél, amely azt állította, hogy Alex W.-t korábban pszichikai megbetegedés miatt kizárták a hadseregből. Maga a gyilkos egy, védője által felolvasott nyilatkozatban elismerte tettét, de tagadta, hogy azt idegengyűlöletből követte volna el.

A gyilkossággal kapcsolatos felháborodás, illetve az előzetes tiltakozások miatt a drezdai bíróság épületében folyó pert mindvégig rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette tartották. A tárgyalást hatalmas külföldi érdeklődés kísérte.

Az áldozatot szülővárosában, Alexandriában temették el. Szintén egyiptomi férje - aki a rendőri golyók miatt ma is mankóval jár - közölte, hogy nem kíván Németországban maradni.

Az ítélet kihirdetésekor több száz muzulmán személy a bíróság épülete előtt tiltakozott az interneten zajló iszlámellenes gyűlöletkeltés miatt.

Rovatok