Index Vakbarát Hírportál

Balla Irma-gyilkosság: megsemmisült egy fontos bizonyíték

2009. december 4., péntek 16:07

Egyelőre nem tudni, szándékosan vagy véletlenül tüntettek el egy adatot, ami segíthette volna a gyilkossági ügy lezárását.

A Balla Irma-gyilkosság időpontját illetően fontos bizonyíték semmisült meg nyomozati elővigyázatlanságból, mondta egy informatikai szakértő az ügy pénteki tárgyalásán a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon.

Lente Csaba kifejtette: a 2007. április 6-án a helyszínen talált, vérrel szennyeződött laptop adatai szerint az utolsó naplózott manuális használat időpontja 21.37 óra. A számítógép kikapcsolásának - tehát az utolsó tényleges manuális használatnak - az időpontja azonban törlődött a rendszerből azáltal, hogy a nyomozás során a számítógépet felnyitották és elindították - tette hozzá a szakértő.

A tárgyalásra beidézett orvosszakértők a halál időpontjáról elmondták: nem lehet pontos időpontot megadni a halál beálltára, csak egy meglehetősen tág intervallumot. Ugyanakkor szerintük biztos, hogy egy botszerű, kemény, tompa végű tárgy okozhatta a fejsérüléseket, amelyekből kitűnik, hogy az áldozat fekvő helyzetben kapta az ütéseket.

Nagy Antal bíró elutasította a védelem azon indítványát, hogy hétfőn idézzék be D. Lajos elítéltet, aki korábban segédmunkásként dolgozott a Balla Irma háza melletti építkezésen, és korábban beismerő vallomást tett a gyilkossággal kapcsolatban, majd azt visszavonta.

Nem döntött a bíróság arról, hogy beidézzék-e azt a négy elítéltet, akik levélben azt állították: tudják, ki ölte meg Balla Irmát.

Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt a lakásán gyilkolták meg 2007 húsvétján. Egy évvel később a fiát, S. Sándort gyanúsították meg a gyilkosság elkövetésével, akit őrizetbe vettek, majd egy évig előzetes letartóztatásban tartottak. Jelenleg szabadlábon védekezik.

Rovatok