Index Vakbarát Hírportál

Kislányai után a rendőröket is megverte egy férfi

2009. december 14., hétfő 14:57

Az ablakon menekült ki a házból őrjöngő apja elől egy hat- és egy négyéves kislány vasárnap este a Zala megyei Szentliszlón. A férfi a feleségét és a rendőröket is megtámadta.

A háromgyermekes férfi ittasan bántalmazta a gyerekeit és a feleségét, emiatt menekült ki a házból a két kisebbik lánya - mondta el Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A helyszínre érkező rendőröknek nehéz volt megfékezniük a férfit, egyiküket több alkalommal megrúgta, a másiknak pedig - aki próbálta megbilincselni - beleharapott az ujjába. A dühöngő megfékezése után a nagykanizsai rendőrkapitányságról és a határrendészeti osztályról érkezett erősítés a faluba a kislányok felkutatására; az ijedt és sérült gyerekek a közelben bújtak el, így hamarosan megtalálták őket.

A sérülteket a rendőrök a nagykanizsai kórházba szállították, a lányok nyolc napon belül, édesanyjuk pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A harminckét éves férfit a rendőrség őrizetbe vette, ellene kiskorú veszélyeztetése, súlyos testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Rovatok