Index Vakbarát Hírportál

Orrcsonttörés lett a lánybunyó vége

2010. február 26., péntek 13:06

Belső vizsgálat, fegyelmi eljárás indul abban a nyíregyházi középiskolában, ahol két diáklány úgy összeverekedett szerdán, hogy egyiküknek eltörött az orrcsontja.

Halász Zoltán, a nyíregyházi Westsik Vilmos szakközépiskola igazgatója elmondta: belső vizsgálatot, fegyelmi eljárást indítanak az iskolában szerdán történtek tisztázására.

Egy 16 és egy 15 éves lány verekedett össze az iskolában, miután valami apróságon összeszólalkoztak. A fiatalabb súlyos sérüléseket szenvedett, eltört az orrcsontja.

A gyereket a nyíregyházi Jósa András Kórház sürgősségi osztályár szállították, szüleit értesítették.

Az igazgató szerint elszigetelt esetről van szó, ilyen az intézményben még nem volt. Hozzátette, azokat a viselkedési problémákat, amelyeket otthonról hoznak a gyerekek, az iskola nem tudja kompenzálni.

A 16 éves lány azóta egyébként nem volt iskolában, szüleit telefonon nem sikerült elérniük a pedagógusoknak, ezért levélben tájékoztatták őket a történtekről.

A rendőrségen súlyos testi sértés gyanúja miatt indult eljárás a 16 éves lánnyal szemben.

Rovatok