Index Vakbarát Hírportál

Szamurájkarddal támadtak egy gyulai férfira

2010. március 25., csütörtök 19:49

Egy szamurájkarddal fenyegetőzve előbb kiraboltak, majd levetkőztettek egy gyulai férfit a környék szeméttelepén; a rablók többségét a kommandósok segítségével elfogta a rendőrség, írta a Békés Megyei Online csütörtökön.

Az áldozat múlt hét vasárnap találkozott össze három, általa ismert férfival és azok két társával. A későbbi sértett beült ismerősei gépkocsijába, akik Gyula külterületén, az újkígyósi úton egy szeméttelepre vitték. A gyanútlan utast egy kisebb szamurájkarddal megfenyegették, elvették mobiltelefonját és ötezer forintját, majd levetették vele kabátját és nadrágját is, végül pedig sorsára hagyták.

A kirabolt férfi bejelentése alapján a gyulai nyomozók még aznap éjjel, a kommandósok segítségével Kétegyházán elfogtak a gyanúsítottak közül négyet, ötödik társuk jelenleg is szökésben van. A rablókat őrizetbe vették, időközben a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat is.

Rovatok