Index Vakbarát Hírportál

80 millió forintért kelt el az első német bélyeg

2010. március 28., vasárnap 17:13

Közel 300 ezer eurót fizetett egy gyűjtő az első német levélbélyeg egy sorozatáért a németországi Wiesbadenben rendezett árverésen, amely több mint hatmillió eurós összbevétellel zárult.

A Fekete Egyesként ismert bélyegből már csak két sorozat maradt fenn, ezek egyike cserélt gazdát a szombati árverésen. A vevő 15 évet várt, mire a sorozat újra megjelent a piacon, ennek megfelelően nem spórolt az aukción.

A licitet végül 250 ezer eurónál (66,3 millió forint) ütötték le, de a névtelenségbe burkolózó vásárlónak a plusz költségekkel és az adóval együtt kis híján 300 ezer eurót (79,56 millió forint) kell fizetnie.

A 160 évesnél is öregebb bélyeg filatéliai ritkaságnak, "minden bélyeggyűjtő álmának számít" - mondta az árverést bonyolító aukciósház képviselője. Tavaly ugyanezen az árverésen 320 ezer eurót (84,8 millió forint) fizettek a másik sorozatért.

A Bajorországban nyomott Fekete Egyes mellett 120 ezer eurót (31,8 millió forint) adtak egy XIX. századi levélért, az aukció végül több mint hatmillió eurós (1,6 milliárd forint) összbevétellel zárult.

Rovatok