Index Vakbarát Hírportál

Agyonütött az áram egy munkást Hajdúnánáson

2010. április 30., péntek 17:18

Agyonütött az áram egy Hajdúnánás közelében lévő transzformátoron dolgozó munkást pénteken. A férfi ismeretlen okból ment be a nagyfeszültség alatt álló helyiségbe.

A munkavédelmi főfelügyelőség és a rendőrség is vizsgálatot folytat az ügyben. Három munkás végezte a szokásos karbantartási munkákat péntek délelőtt a hajdúnánási transzformátoron.

Lefesztelenítették, azaz lekapcsolták a hálózatról a transzformátort, hogy elvégezhessék a karbantartást és ki tudják takarítani. Egy helyiség áram alatt maradt, ebben azonban a munkásoknak semmi dolguk nem volt - áll a rendőrség péntek délutáni közleményében.

A három közül két férfi magára hagyta egy időre 42 éves társát, aki eddig ismeretlen okból bement a helyiségbe, ahol áramütés érte és azonnal meghalt.

Az ügyben a munkavédelmi főfelügyelet vizsgálatot rendelt el, a Hajdúnánási Rendőrkapitányság pedig rendkívüli haláleset miatt indított eljárást, és vizsgálja a két másik dolgozó felelősségét is.

Rovatok