Index Vakbarát Hírportál

Szaga buktatta le a szatymazi nő gyilkosát

2010. május 10., hétfő 15:30

Szagazonosító kutya segítségével derítette ki a rendőrség annak a férfinak a kilétét, aki április 27-én az esti órákban megerőszakolt és meggyilkolt otthonában egy idős szatymazi nőt.

Márton István, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfőn elmondta, hogy a negyvenéves, büntetlen előéletű helybéli férfi a kihallgatásakor elismerte a bűncselekmény elkövetését, és részleteiben bemutatta, hogyan történt az eset. A Szegedi Városi Bíróság hétfőn elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

A 84 esztendős nő holttestére a két dűlőút kereszteződésénél található tanyáján, a fészerben találtak rá hozzátartozói, tudatta az igazgató. A mintegy három négyzetméteres tetthelyen a rendőrök minden olyan nyomot rögzítettek, amely a későbbi bizonyítás során felhasználható, így sikerült biológiai maradványokat, DNS- és szagnyomokat is találni, mondta el az ezredes.

Az aprólékos nyomozás során a rendőrök több száz emberrel kerültek kapcsolatba, s bár sok alkalmi munkás dolgozik a környéken, sikerült behatárolni, hogy a helyhez kötődő gyanúsítottal kell számolni. Azoktól a személyektől, akik a bűncselekmény időpontjában a tanya környékén járhattak, szagmintákat vettek, s ezek egyikét ismerte fel Héra, a főkapitányság szagazonosító kutyája, mondta Márton István.

A férfi a kihallgatásakor indítékról nem beszélt, tettét az alkalom szülte, és elkövetésében az is közrejátszott, hogy előtte alkoholt is fogyasztott. A gyanúsított azt is elmondta a rendőröknek, hogy több éve nem volt szexuális kapcsolata nővel, tettére más magyarázattal azonban nem tudott szolgálni. Az idős nőt állítása szerint azért fojtotta meg, hogy áldozata ne tudjon segítségért kiáltani.

A megyei főkapitányság vezetője 500 ezer forintos jutalmat ajánlott föl annak, aki közvetlenül segíti az emberölés tettesének felkutatását és elfogását, az összeg kifizetése azonban nem indokolt, tudatta az ezredes.

Rovatok