Index Vakbarát Hírportál

Elásott holttest a Dánszentmiklósi erdőben

2010. augusztus 14., szombat 11:47

Erdőben elásott holttestet találtak a rendőrök a napokban Dánszentmiklósnál, az áldozatot feltehetően meggyilkolták. A Bors úgy tudja: a tavalyi százhalombattai ékszerészgyilkosság elkövetőinek újabb áldozatára találtak, információik szerint az áldozat a tavaly nyáron, a százhalombattai lakótelepen  lelőtt ékszerész albérlője.

A Bors helybéliektől származó információi szerint a héten civil és egyenruhás rendőrök jelentek meg Dánszentmiklóson, két napig járták a település határában lévő erdőt, mire meglett amit kerestek.

A 2009 júliusában főbe lőtt százhalombattai ékszerész, K. Ferenc támadóit már korábban elfogta a rendőrség. A Bors úgy tudja, a három rablógyilkos egyike most vallhatta be, hogy még egy gyilkosság van a számlájukon: az ékszerész albérlője, aki zavarhatta az ékszerész kirablására készülő bandát az akcióban.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese annyit mondott: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói "nyomozati cselekményt hajtottak végre ebben a térségben egy folyamatban lévő bűncselekmény kapcsán". További részleteket a nyomozás érdekeire való tekintettel nem közöl a rendőrség.

Rovatok