Index Vakbarát Hírportál

Vádat emelhetnek Stohl András ellen

2010. szeptember 21., kedd 07:24

Vádemelési javaslattal továbbadta hétfőn a Dunakeszi Rendőrkapitányság Stohl András színész-műsorvezető nyomozati anyagát az ügyészségnek, írja keddi számában a Blikk. Stohl András ellen a javasolt vád súlyos közlekedési baleset okozása ittas és bódult állapotban.

A színész-műsorvezető május 8-án hajnalban, ittasan és kábítószer hatása alatt okozott súlyos közlekedési balesetet. Fót és Budapest között frontálisan nekiütközött két vele szemben közlekedő autónak. Az egyik autó sofőrje combnyaktörést szenvedett, a másik autóban ülők közül is többen megsérültek.

Ha a súlyosan sérült idős férfi nem épül fel teljesen, a Stohl elleni vád módosulhat maradandó testi fogyatékosság okozására. Stohl ellen folyamatban van még egy másik nyomozás kábítószerrel való visszaélés miatt, emlékeztet a Blikk.

A lap azt írta, egyelőre nem tudni, hogy mikor áll bíróság elé Stohl András, elképzelhető, hogy az idén már nem tárgyalják az ügyet.

Rovatok