Index Vakbarát Hírportál

Senkit sem szúrtak meg a West Balkánban

2011. január 18., kedd 10:48 | aznap frissítve

A rendőrség cáfolja a Magyar Hírlapnak azt információját, hogy a szombati diszkótragédiában szúrt sebet kapott egy csepeli diák - aki a lap állítása szerint ennek ellenére hétfőn még iskolába ment, ahonnan azonban már nem tért haza.

A lap keddi cikkében azt írják, hogy a halálos áldozatok közül ketten fogyasztottak kábítószert, szervezetükben amfetaminszármazékot találtak. Az újság szerint két lány halálát is fulladás és a belső szervek vérzése okozta, a harmadik áldozatnak több bordája eltört, és az egyik átszúrta a szívét.

„A Magyar Hírlap értesülései egyértelműen rosszak” – mondta Horváth Katalin Fanni rendőrzászlós, a BRFK szóvivője. A halál okát mindhárom lánynál egyértelműen fullladás okozota, és csak az egyik lány testében találtak kábítószert. Nem igaz az sem, hogy a szórakozóhelyen megszúrtak egy diákot.

A szurkálást Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője is cáfolta. Kérdésünkre elmondta: a tragédia estéjén kivonuló mentősöket 23:23-kor riasztották először, majd gyors egymásutánban még több hívás érkezett a szórakozóhelyről.

A mentők a Markó utcából érkeztek rohamkocsival 23:27-kor, majd még két kocsit kértek a központjukból, mert a helyszínen az előzőleg jelentett egy sérült helyett három eszméletlen sérültet találtak.

Néhány perccel ezután a rendőrök elkezdték az épület evakuálását, a mentők pedig bejelentették a központnak, hogy egy negyedik embert mérgezés gyanújával vettek kezelésbe.

Végül éjfélkor elindult az első kocsi a "mérgezett" sérülttel, akit a Központi Ágynyilvántartó az Erzsébet kórházba irányított, vagyis esetében valószínűleg nem alkoholmérgezésről volt szó, mert akkor a dél-pesti Jahn Ferenc kórházba küldték volna.

A három további áldozatot, akiknek nem volt légzése és a keringésük is leállt, a mentősök még próbálták újraéleszteni.

A mentősök szerint a három lányon nem voltak nagyobb külsérelmi nyomok, olyanok pedig pláne nem, amik fulladást okozhattak volna. Szúrt sebeket, bordatörést egyáltalán nem láttak rajtuk, bár az elképzelhető, hogy a félórás újraélesztés közben egyikük bordája eltört.

Rovatok