Index Vakbarát Hírportál

Végrehajtás Mónika cége ellen

2011. február 18., péntek 10:36

Lecsaphat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Erdélyi Mónikára (43), írja a Blikk.

Az RTL Klub egykori sztárjának vállalkozása, a szépségápolással foglalkozó Mondén Kft. becsődölt, olyannyira, hogy 2009-ben már 46,475 millió forintos mínuszban volt expárjával, Mukli Gyulával.

Cége, amit öt évvel ezelőtt alapított, 2006-tól folyamatosan deficites, Muklival közös érdi házukat – amit jó ideje nem tudnak eladni – 13,75 millió forintos jelzálog terheli, tavaly októberben kirúgták az RTL Klub Reggeli című műsorából, és az APEH hátralékkezelési osztálya végrehajtást rendelt el a cége ellen. A cégbírósági adatokból az is kiderül, hogy a 2008-as mérlegét valószínűleg be sem adta, így még nagyobb büntetésre számíthat.

A műsorvezető nemcsak az életéből, a cégből is kirakta volt párját, Mukli Gyulát, helyét pedig édesanyja foglalta el. Mónika kemény, talpraesett nőnek tartja magát. A nehéz helyzet ellenére a volt műsorvezető igyekszik derűsen látni a helyzetet. A Vasárnapi Blikknek a közelmúltban elárulta: a visszatérését tervezi.

Rovatok