Index Vakbarát Hírportál

Kiengedték a buszmegállóban gázoló sofőrt

2011. március 2., szerda 16:47 | aznap frissítve

Szabadlábon védekezhet az a 25 éves férfi, aki az általa vezetett furgonnal hat embert gázolt el hétfőn Budapesten, a Soroksári úton.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: a VI.-VII. kerületi ügyészség nem kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását, mert a kényszerintézkedés elrendeléséhez szükséges feltételek - álláspontja szerint - nem állnak fenn.

A rendőrség előző nap közölte: javasolták az ügyészségnek, hogy kezdeményezze a férfi előzetes letartóztatását a bíróságon.

A 25 éves férfi ellen a rendőrség kettőnél több ember halálával végződő közúti baleset gondatlan okozásának magalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Gy. Máté az édesanyjával él, az iskola mellett havi nettó kilencvenezer forintért a Holnap Kiadónál dolgozik, és ügyvédje elmondása szerint sem alkoholt, sem más tudatmódosító szert nem fogyasztott, mindössze kialvatlan volt a hétfői baleset idején.

A hat elgázolt áldozat közül hárman életüket vesztették, Gy. Máté és munkaadója az ügyvéden keresztül nyilvánított részvétet a családoknak.

Rovatok