Index Vakbarát Hírportál

Kokainnal a végbelében fogták el

2011. március 12., szombat 16:58

A kábítószer eladása közben ütöttek rajta egy drogdíleren péntek este Nyíregyházán. A 26 éves férfinél marihuánát és kokaint találtak - közölte a rendőrség szombaton.

A gondosan előkészített elfogás során a nyomozók a férfi kocsijában 65 gramm marihuánát, kabátjában digitális mérleget, a kapitányságon végrehajtott motozás során pedig alsónadrágjában, valamint végbelében, két nylontasakban összesen 25 gramm kokaint találtak – ismertette Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 26 éves nyíregyházi lakost – akinek szervezetében is kimutatták a drogot –  kábítószer-terjesztés gyanújával őrizetbe vették. A tőle lefoglalt anyag feketepiaci értéke az előzetes becslések szerint körülbelül 600 ezer forint.

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a fiatalembert is, aki a dílertől éppen akkor vett 1,9 gramm kokaint. A férfi lakásában tartott házkutatás során 42 gramm marihuána került elő – tette hozzá Fülöp Gergely.

Rovatok