Index Vakbarát Hírportál

Földrengés és cunami Japánban

2011.03.21. 12:36

Fontosabb részletek
  • 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét március 11-én, magyar idő szerint kora reggel.
  • A földrengés után hatméteres hullámokkal szökőár árasztotta el Japán egyes részeit. Hivatalosan az áldozatok száma 8133, de ez a szám várhatóan nőni, fog. 12 272 embert még mindig keresnek.
  • Két japán atomerőművel is gondok akadtak, az Onagavában tűz ütött ki, a Fukusima reaktorhűtője pedig elromlott. Szombaton robbanás is volt az erőmű 1-es reaktoránál, hétfőn reggel pedig a 3-as reaktornál is. A reaktorok burka egyik esetben sem sérült meg. A környékről 200 ezer embert evakuáltak.
  • A földrengés után a Csendes-óceán teljes medencéjében cunamiriadót rendeltek el, de máshol nem okozott komolyabb károkat a szökőár.
  • A japán nagyvárosokban akadozik az élelmiszerellátás, és bejelentették, hogy a reaktorok leállása miatt sok helyen előre tervezett áramszünetek lesznek.
  • Amennyiben képei, értesülései vannak, ossza meg velünk.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Fehér füst kezdett felszállni hétfőn helyi idő szerint kora este a japán Fukusima-1 (Daiicsi) atomerőmű 2-es reaktorából is, a 3-as reaktorból viszont megszűnt a füstkiáramlásk, közölte az országos nukleáris biztonsági hivatal szóvivője. A 2-es blokkban eközben javítási munkálatok folytak, hogy újra beindulhasson a berendezések egy része, főként a vezérlőteremben. A 3-as reaktorból két órával korábban kezdett felszállni előbb szürke, majd fekete füst, de ez nem bizonyult tartósnak. Az üzemeltető Tepco cég szerint a sugárzás szintje stabil maradt. (MTI)

  • A hivatalos adatok szerint már 18 ezer halottja van a japán katasztrófának. A valós szám ennél magasabb lehet, mert az eltűntek számát még mindig több mint 10 ezerre teszik. (Guardian)

  • Az áram eljuttatása a 3-as és 4-es reaktorhoz a következő fázisa a mentésnek, A tokiói elektromos művek úgy véli, a munka napokig is eltarthat. Az áramellátás biztosítása ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy a problémákat sikerül is elhárítani. A fukisimai erőmű 2-es és 5-ös reaktorának áramellátását vasárnapra helyreállították ugyan, de azt egyelőre nem tudni, sikerül-e beindítani a sérült hűtőrendszert.

    Ha sikerül áramot juttatni a reaktorokba, akkor felkapcsolhatják a lámpákat a sötét irányítótermekben, beindíthatják a radioaktivitást mérő műszereket, és ami a legfontosabb, van esély arra, hogy elkezdődhet végre a fűtőelemek hűtése. Fontos lenne még a szűrőrendszer beindítása is, amely megakadályozza, hogy a levegőbe kerüljenek radioaktív részecskét. (Kyodo News)

  • 150 millisievert sugárdózist kapott az egyik munkás, aki a 3-as reaktor robbanásánál sérült meg néhány napja. A hidrogén okozta robbanáskor heten szenvedtek sérüléseket, és ekkor került radiokatív anyag a levegőbe. Jelentősebb sugárterhelést csak egyikük kapott. A 150-es dózis az a mennyiség, amelyet különleges helyzetben dolgozók évente egy alkalommal kaphatnak az európai sztenderdek szerint. A japán egészségügyi miniszter által engedélyezett maximális sugárterhelés ugyanakkor 250 millisevert óránként. (Kyodo News)

  • Csak a hármas reaktor túlhevilésének megakadályozására 3700 tonna vizet használtak fel eddig a mentőalakulatok. A hűtéshez helikoptereket és tűzoltóautókat használtak eddig. Most érkezett meg a térségbe az a német gyártmányú, eredetileg betonozásra használt jármű, amelynek 50 méter magasra kinyújtható karjával itt vizet locsolnak majd felülről a hűtés nélkül maradt reaktorra. (Kyodo News)

  • Nem tudni, ki okozta a füstöt, ami hétfőn, helyi idő szerint délután 4-kor jelent meg a 3-as blokk felett. A füst mennyisége idővel csökkent, a munkásokat azonban még nem engedték vissza a terepre.

  • Evakuálták a személyzetet hétfőn a földrengés és cunami következtében megrongálódott Fukusima-1 atomerőműből, miután a 3-as reaktorból szürke füst kezdett felszállni, jelentette be a komplexumot működtető Tokyo Electric Power vállalat (Tepco).

    Kan Naoto kormányfő röviddel korábban úgy vélekedett a Kyodo hírügynökség jelentése szerint, hogy az erőműben lassanként javul a helyzet, miközben a tűzoltók és a technikusok éjt nappallá téve dolgoznak egy nagyobb katasztrófa elkerülése érdekében. (MTI)

  • Vasárnap éjjelre jelentős előrelépést tettek a japán mentőalakulatok a Fukusima erőmű 4-es, 5-ös és 6-os blokkjában. Nem sikerült azonban rendezni az első három reaktor helyzetét. A 2-es és 3-as reaktor helyzete aggasztó: az előbbiben félő, hogy a magokat tartalmazó konténer is sérült. A blokkból radioaktív anyagok távoztak, és leállt a hűtés. Az utóbbi napokban tengervíz bejuttatásával igyekeztek megakadályozni a túlhevülést. Vasárnap éjjelre helyreállították a hűtési rendszer elektromos összeköttetését, de még nem tudni, hogy sikerül-e működésbe hozni azt. A 3-as blokk helyzete kritikus. A reaktorház súlyosan megsérült a cunamit követő robbanásban, megolvadt a belső mag. Negyedik napja fecskendeznek vizet helikopterekkel és tűzoltóautókkal a létesítménybe.

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett hétfőn, hogy a japán élelmiszerekben talált sugárszennyezés sokkal súlyosabb problémát jelent a korábban gondoltaknál.

    Petar Cordingley, a WHO regionális kirendeltségének illetékese úgy fogalmazott, hogy a helyzet sokkal súlyosabb annál, mint eleinte hitték, amikor úgy ítélték meg, hogy a sugárszennyezettség problémája a balesetet szenvedett fukusimai atomerőmű 20-30 kilométeres körzetére korlátozódik. A sugárfertőzött japán zöldségek, a szennyezett tej és víz már aggodalmakat okoz más térségbeli országokban is. Hétfői hírügynökségi jelentések szerint a pekingi bevásárlóközpontokban például jelentősek csökkent a japán élelmiszerek iránti kereslet. (MTI)

  • Növekedni kezdett a nyomás a Fukusima 1. japán atomerőmű hármas reaktorblokkjában, s a japán szakhatóságok azt fontolgatják, hogy szellőztetéssel – egy külső szelep megnyitásával – oldják meg a problémát, ami viszont a sugárzás hirtelen megugrásával járna - közölte hétfőn a japán atomenergia-biztonsági szolgálat egyik illetékese.

  • Világbank: 235 mrd dollár a kár Japánban

    A Világbank becslése szerint akár öt évig is eltarthat a helyreállítás Japánban a március 11-i földrengés és szökőár nyomán, a károk nagysága pedig 235 milliárd dollárra rúg.

    Hétfőn kiadott értékelésében a nemzetközi pénzintézet rámutatott, hogy a károk nagysága a japán bruttó össztermék 4 százalékénak felel meg, a katasztrófa az idei gazdasági növekedést 0,5 százalékponttal csökkenti. Különböző becslések szerint a károk mértéke 123 és 235 milliárd dollár között mozoghat, a biztosítóknak pedig 14 és 33 milliárd dollár közötti összeget kell kifizetniük a károsultaknak.

  • 8277 ember haláláról és 12 272 ember eltűnéséről számolt be délutáni összesítésében a Guardian, jelezve, hogy a halálos áldozatok száma akár 20 ezer fölött is lehet a földrengés és cunami sújtotta Japánban.

    Az országban 500 ezren váltak hajléktalanná, és jelenleg másfél millió háztartásban nincs folyóvíz.

  • A japán partiőrség közzétette azt a felvételt, amely a cunami érkezésekor készült 5 kilométerre a parttól. A kapitány egyenesen a cunami közepébe kormányozza a hajót, hogy így lovagolja meg a hullámot, írja a BBC.

  • Atomkatasztrófa már nem lesz, vélik az oroszok

    A japán Fukusima erőműben stabilizálódott a helyzet, és már nem kell a legrosszabb forgatókönyv bekövetkeztétől tartani - jelentette ki vasárnap a Roszatom orosz állami korporáció elnöke, Szergej Kirijenko a Rosszija-24 tévé műsorában.

    "A borúlátó forgatókönyv már bizonyosan nem következik be" - mondta Kirijenko, és hozzáétette, hogy a nukleáris szennyeződés túlnyomó része a Csendes-óceán felé távozott.

    "A helyzet még nem oldódott meg, még sor kerülhet újabb hidrogénrobbanásokra és sugárzó anyagok kiszivárgására, de a legsúlyosabb eseményeket magunk mögött hagytuk" - mondta.

  • 100 fok alá csökkent a hőmérséklet a fukusimai atomerőmű mind a hat reaktorában, mondta vasárnap a japán védelmi miniszter, Tosimi Kitazava. A helyzet az ötös és hatos reaktorban kezd megnyugtatóvá válni, ahol beindították a hűtést, és sikerült leállítani a radioaktív folyamatokat.

    A hármas blokkban korábban a hőmérséklet emelkedéséről is beszámoltak. A kettes reaktorhoz pedig a közelmúltban érkezett meg az elektromosság, azt azonban még nem tudni, hogy sikerül-e a hűtést beindítani.

    (Kyodo News)

  • Bár a kettes reaktor hőmérsékletét még nem sikerült csökkenteni, a japán szakembereknek sikerült a reaktorhoz vezetni az áramot. Így elvileg hamarosan megkezdődhet a vízhűtésnél hatékonyabb hűtés. Ha a munka további fázisai is sikeresek, esély van arra, hogy elkerüljék a blokk olvadását, és azt, hogy így jelentősebb mennyiségű radiokatív anyag jussanak a levegőbe.

    (Kyodo News)

  • Olyan mértékű sugárszennyeződés érte Japánban a BBC Filharmonikus Zenekarának hangszereit, hogy a japán turnéról hazaérkező társulat csomagja megszólaltatta a manchesteri repülőtér biztonsági berendezéseit, bár a sugárzás szintje nem volt veszélyes az egészségre.

    A Mail on Sunday beszámolója szerint a zenekar éppen egy buszon utazott a földrengés pillanatában. Az együttes 320 kilométerre volt a katasztrófa során súlyosan megrongálódott fukusimai atomerőműtől, a hangszerekre mégis rárakódott annyi sugárzó szennyezőanyag, hogy a repülőtér berendezése jelzett.

    A brit légikikötőkben elsősorban a csempészett - például "piszkos bombákban", vagyis hagyományos töltetű, de sugárzó anyagok szétszórására alkalmas robbanószerkezetekben felhasználható - radioaktív anyagok kiszűrésére állították fel az érzékelőket. A riasztás után a vasárnapi brit lap szerint a BBC-zenekar hangszereit a manchesteri repülőtér hatóságai lefoglalták, és egy e célra kialakított földalatti biztonsági helyiségben megvizsgálták.

    Az együttes tagjai attól tartottak, hogy a hangszereket meg kell semmisíteni, de a brit belügyminisztérium szóvivője a lapnak elmondta, hogy a tüzetesebb vizsgálat során mért sugárszennyeződés nem érte el az egészségre veszélyes szintet.

    (MTI)

  • A japánokra a március 11-óta tartó katasztrófasorozat legkétségbeejtőbb pillanataiban sem volt jellemző a pánik, írja a BBC elemzője. Ennek nyilvánvaló jele volt, hogy az emberek az állandósult forgalmi dugókban sem dudáltak, vagy próbáltak tolakodással előnyhöz jutni. A vásárlók türelemmel várták ki sorukat a felvásárlási láz miatt a boltokban kialakult sorokban, és sztoikus nyugalommal várják sorsukat a menekülttáborokban.

    Egy meginterjúvolt nő szerint ez a józanság különösen igaz az érintett Tohoku tartomány lakóira, akik az évszázadok alatt megszokták, hogy keméy körülmények közt kell dolgozniuk a földeken és a tengeren is. A japán mentalitás is arra motiválja az embereket, hogy saját érdekeik helyett a közösségét sorolják előbbre.

    A nyugodtság azonban csak a felszín, írja a BBC. Érezhető, hogy ha valakinél elszakad a cérna, a pánik könnyen végigfuthat az egész társadalmon.

    (BBC)

  • Aggasztó jelek is kísérik a japán szakemberek összességében sikeres munkáját. A cunami sújtotta fukusimai atomerőmű két reaktorában, az ötösben és a hatosban vasárnapra sikerült helyreállítani a hűtést, így ott csökken a katasztrófaveszély.

    Továbbra is kérdéses a többi reaktor sorsa, habár a hármast leszámítva mindegyikben csökken a hőmérséklet.

    (Kyodo News)

  • A katasztrófának várhatóan komoly hatása lesz Japán és az egész világgazdaság idei növekedésére, bár a japán gazdaságban a beinduló újjáépítési munkák miatt jövőre valószínűleg erős fellendülés kezdődik, jósolták hétvégi előrejelzéseikben londoni makroelemzők. (MTI)

  • "A fukusimai katasztrófa nyomán a nukleáris biztonságról vallott nézeteinket át kell értékelnünk. Az LMP azt követeli, hogy a paksi atomerőmű jövőjével kapcsolatos döntéseket függesszék fel, amíg a megfelelő teszteket és biztonsági vizsgálatokat el nem végezték", írta Jávor Benedek, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.

  • 2012-ben megkezdi működését az a központ, amelynek feladata az Atlanti-óceán északkeleti és a Földközi-tenger nyugati medencéjében kialakuló szökőárak észlelése és a riasztás kiadása lesz (CENALT). A Földközi-tenger térségében tapasztalt földrengések legfeljebb 3 méteres óriáshullámot alakíthatnak ki, de az is óriási pusztításra lenne képes. (MTI)

  • Kan Naoto japán miniszterelnök hétfőn ellátogat a fukusimai atomerőmű körzetébe, közölték kormánytisztviselők. A Mijagi prefektúrában lévő Isinomakiba is elutazik, ahol a földrengés károsultjaival találkozik. (Kyodo)

  • A svájciak óriási többsége (87 százaléka) az atomerőművek leállítását szeretné országában, derül ki egy most közzétett felmérésből, amely a japán katasztrófa után készült. Svájcban hétfőn felfüggesztették a nukleáris létesítmények felújításának terveit, a biztonsági normákat átvizsgálják. (MTI)

  • Sikerült lehűteni a fukusimai atomerőmű ötös és hatos reaktorát, stabil állapotban vannak, jelentették be a japán hatóságok. (Kyodo)

  • A március 11-i katasztrófa utáni négy napon mindössze negyven lopás és fosztogatás történt a földrengés epicentrumához legközelebb eső Szendaj városában. Ez meglepően alacsony szám ahhoz képest, hogy áramszünet volt, és rengeteg üzlet őrizetlenül maradt, írja Chris Hogg, a BBC tudósítója.

  • A fukusimai 1-es erőmű technikusai elálltak attól a korábbi tervtől, hogy radioaktív gázt engedjenek ki az egyik meghibásodott reaktorból. Ezzel a robbanásveszélyt akarták csökkenteni, de most attól tartanak, hogy még jobban szennyeződne a víz és az élelmiszer. (MTI)

  • Mérsékelt, 5,9-es erősségű földrengés volt Tajvan keleti partjai közelében, áldozatokról vagy károkról nem érkezett jelentés. A helyi meteorológiai szolgálat szerint a rengés epicentruma 45 kilométerre volt a délkeleti Tajtungtól és 300 kilométerrel délkeletre Tajpejtől. (MTI)

  • A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a fukusimai atomerőművet nem indítják újra, még akkor sem, ha sikerül úrrá lenni a problémákon, közölte Jukio Edano kormányszóvivő. "Ha tárgyilagosan nézzük a helyzetet, ez teljesen világos", tette hozzá egy sajtótájékoztatón, ahol az erőmű sorsáról kérdezték. (Kyodo)

Rovatok