Index Vakbarát Hírportál

Nőkkel és kokainnal kereskedett egy magyar pár Genovában

2011. május 26., csütörtök 11:14

Becslések szerint havi százötvenezer eurót keresett prostituáltak futtatásával és kokain árusításával egy magyar pár az olaszországi Genovában és környékén, a bűnözőket a toscanai Lucca rendőrsége tartóztatta le, jelentették csütörtökön olasz hírportálok. A házaspár a rendőrség szerint egy bűnszövetkezetet irányított, amely két viareggioi és három genovai házban tartott fenn titkos találkahelyet fiatal, kiskorú magyar prostituáltak és klienseik számára. A prostituáltak kábítószert is árultak ügyfeleiknek, és az interneten keresztül is szélesítették vevőkörüket.

A bűnszövetkezet vezetése öt emberből - négy magyarból és egy olasz állampolgárból - állt, derítette ki a luccai rendőrség. Kokainterjesztők után folytatott több hónapos nyomozás során jutottak a nyomukra, szerintük a szövetkezet már Firenzére és Pratóra is megpróbálta kiterjeszteni tevékenységét.

A toscanai Lanazione.it és a genovai genovaogginotizie.it internetes híroldalak csütörtöki beszámolója szerint az "Easy Versilia" fedőnevű rendőri akcióban számolták fel a bűnszövetkezetet, amelyet végül a bandába beépült rendőrnő buktatott le. Az olasz rendőrség a magyar pár szökésétől tartva lépett akcióba a napokban, ugyanis a magyar nő - hetedik hónapos terhesként - már készült a hazatérésre Magyarországra.

Rovatok