Kamerunban minden negyedik lányra az úgynevezett mellvasalás vár, amely a hagyomány szerint azt a célt szolgálja, hogy kevesebb legyen a nemi erőszak, így a nem kívánt terhesség - hívja fel a figyelmet a barbár szokásra az El País című spanyol lap helyszínen járt tudósítója.
Van mikor búzaőrlésre szolgáló faeszközt használnak a vasaláshoz, olykor egyszerű lapos tárgy vagy kő is megteszi, a lényeg az, hogy forró legyen és égessen. Az édesanyák vagy a család más női tagjai ezt abban a hitben teszik, hogy így késleltethetik a keblek növekedését, s így távol tartják a gyermektől a szexuális kapcsolatot, a férfiak sóvárgó tekintetét, és nem utolsósorban a nem kívánt terhességtől is megóvják az anyaszerepre még éretlen lánykát.
A még kezdetleges mellnek a kivasalása komolyan megkárosítja a szöveteket, sérülést, tályogot, különböző fertőzéseket okoz, esetenként rákot is előidézhet. Az ősi barbár eljárás hónapokig is eltarthat, és bevett szokásnak számít Nyugat-Afrika egyes részein, kiváltképp a 20 millió lakost számláló Kamerunban.
A "női csonkításnak" ezt a formáján a kameruni nők 24 százaléka esik át a nemzetközi együttműködésre létrehozott GTZ német társaság becslése szerint. A szervezet a barbár módszer elleni küzdelem egyik élharcosa. Mint egyik jelentésében feltárta, a nyugat-afrikai ország legnagyobb városában, Doualában a serdülő lányok fele megy keresztül ezen a "rituálén".
Az eljárás azonban gyakran nem éri el célját. A "megelőzési programba" bevont lányok közül sokan így is teherbe esnek, ami után egyből kimaradnak az iskolából. Egyesek frigyre lépnek a leendő apával, mások egyedül fogadják a gyermekáldást. Van, aki az abortusz mellett dönt, ezzel azonban jelentős kockázatot is vállal, mivel Kamerunban csak nemi erőszak esetén vagy akkor engedélyezik a terhesség-megszakítást, ha az anya élete veszélyben forog. A GTZ adatai szerint tíz 20 év alatti nőből három terhes vagy van már legalább egy gyereke, az amerikai külügyminisztérium egyik 2010-es tanulmányából pedig kiderül: Kamerunban nem ritka, hogy a családok a lánygyermeket már 12 éves korában férjhez adják.
A korai terhesség mellett az AIDS is komoly problémát jelent az afrikai államban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint ezer 15 és 49 év közötti kameruniból 53 HIV-pozitív, és a születéskor várható élettartam az országban mindössze 51 év.
Emberi jogi aktivisták szerint a mellvasalás szokásának kiirtásához a problémát a gyökerénél kell megragadni, vagyis a családok felfogásán kell változtatni. "Az emberek azt hiszik, hogy a mellek a gyerekeket korai szexuális kapcsolatba taszítják, és hogy a lányok a mellvasalás után normálisan tudnak majd fejlődni és folytatni tudják tanulmányaikat" - olvasható a tantines.org kameruni serdülők oktatási programjával foglalkozó oldalon.