Index Vakbarát Hírportál

Hét évet kapott az emberkereskedő drogcsempész

2011. október 21., péntek 13:25

Hét év fegyházbüntetésre ítélt pénteken a Tolna Megyei Bíróság egy kábítószer-kereskedelemmel vádolt tolnai férfit, aki Hollandiából szállított drogot Magyarországra. Az ítélet nem jogerős.

A bíróság Dóczi Attilát kábítószerrel való visszaélés miatt találta bűnösnek. Emellett hét évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, illetve 142 500 forint vagyonelkobzással sújtották.

A 42 éves férfi 2009-ben és 2010-ben speedport és -pasztát, valamint 944 hallucinogén hatású MCPP-tablettát hozott Hollandiából. A kábítószer értékesítésével az elsőrendű vádlottjat, a szintén tolnai Kiss Krisztiánt bízta meg.

A kábítószerfüggő fiatalember az anyag nagyobbik részét a hartai diszkóban adagonként 2500-3000 forintért adta el, kisebb részét saját használatra megtartotta. A vádirat szerint Dóczi a drog ellenértékeként 1,2 millió forintot követelt a 22 éves férfitól, akit veréssel is fenyegetett.

Kiss Krisztiánt a rendőrség a tavaly márciusi házkutatás után vette őrizetbe. Dóczit két hónappal később, Rotterdamban fogták el európai elfogatóparancs alapján.

Dóczi Attila jelenleg is börtönben van. A Baranya megyei bíróság közösülés céljából elkövetett emberkereskedelem miatt ítélte el 1 év 10 hónapra. Az eljárás során egyébként tagadta, hogy kábítószert adott volna át a fiatalembernek, állítása szerint műszaki cikkek értékesítésével bízta meg.

A bíróság a vádaknak helyt adott. Az elsőrendű vádlott vallomása, valamint a bizonyítékok zárt láncolata alapján állapította meg a férfi bűnösségét.

Kiss Krisztián 3 év 10 hónap börtönbüntetést, a perben fogyasztóként és kábítószer-átadóként szereplő Felker István pedig 3 év próbáaidőt kapott. Az 1,8 milló forintos bűnügyi költségeket is az elítélteknek kell megfizetniük bűnösségükhöz mérten.

Dóczi Attila felmentésért fellebbezett, Kiss Krisztián védője, és az ügyész is három nap gondolkodási időt kért. Felker István tudomásul vette a határozatot.

Rovatok