Index Vakbarát Hírportál

Rablás előkészületéért kilenc hónap közmunka

2011. október 25., kedd 13:34 | aznap frissítve

Rablás előkészülete miatt 270 nap közérdekű munkára ítélt a bíróság egy 42 éves férfit; a budaörsi lakost állampolgári bejelentés alapján, Biatorbágyon fogták el.

A biatorbágyi körzeti megbízottat múlt pénteken, a déli órákban egy állampolgár hívta telefonon, aki azt látta, hogy a helyi takarékszövetkezet épületét egy férfi autóból figyeli napszemüvegben, sötét kabátban. A bejelentő egy ismerősét arra is megkérte, hogy írja fel a jármű rendszámát.

Az autóban ülő férfi ezt észlelve elhajtott, ám rövid idő múlva ismét a takarékszövetkezet közelébe hajtott, kiszállt az autóból és a környéken, a pénzintézetet folyamatosan figyelve, sétálgatott. A körzeti megbízott időközben egy társával a helyszínre érkezett, hogy ellenőrizzék a járművet és annak vezetőjét.

A férfi láthatóan ideges, zavart volt, a kezében lévő tárgyat és a kesztyűjét próbálta a rendőrök elől elrejteni. Mint írták, a férfi a ruházatának átvizsgálása közben elmondta, hogy az autóban van egy maroklőfegyver, valamint a kesztyűje.

Állítása szerint nehéz anyagi körülményei miatt akarta kirabolni a takarékszövetkezetet.

Rovatok