Index Vakbarát Hírportál

Tagadnak az egri emberkereskedelmi ügy vádlottjai

2011. november 21., hétfő 17:31

Tagadták bűnösségüket az egri emberkereskedelmi ügy vádlottjai a Heves Megyei Bíróságon hétfőn tartott tárgyaláson; a vád szerint 2009 novemberében egy prostituáltat 160 ezer forintért adott el az élettársa egy éjszakai bárt üzemeltető házaspárnak.

Az ügyészség az eladót és a házaspárt emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel, a többi között zsarolással és üzletszerű kéjelgés elősegítésével is vádolja.

A tanúként beidézett nő a bíróságon hétfőn elmondta: a harmadrendű vádlottal, H. Sándorral az egri büntetés-végrehajtási intézetben ismerkedett meg, majd mindkettejük szabadulása után élettársi kapcsolatot létesítettek. Abból éltek, amit a 3-as számú főút mellett stricheléssel megkeresett, mert a férfi nem dolgozott.

A férfi 2009 novemberében közölte vele, hogy ezentúl egy bogácsi bárban fog dolgozni, mert a tulajdonosok "megvették és az adásvételt le is bonyolították" Egerben, az Agria Park bevásárlóközpont parkolójában.

Az első- és a másodrendű vádlott, A. Krisztián és felesége el is vitték az Egertől 28 kilométerre lévő  településre, és már útközben közölték vele, hogy prostituáltként, megszabott tarifáért kell dolgoznia a Vénusz Night Clubban. A bárhoz közeli szobában lebonyolított aktusokért kapott pénzen osztozott a futtatóival.

Az esetre azt követően derült fény, hogy a mezőkövesdi rendőrök 2010 márciusában razziát tartottak a klubban, és eljárás indult az üzemeltetők ellen. A lány állítása szerint 150 ezer forintot követeltek tőle a futtatói, akik azzal fenyegetőztek, hogy újra eladják, majd a börtönből kiüzenve halálos fenyegetéssel vették rá arra, hogy vonja vissza a nyomozás során tett terhelő vallomását, állította a sértett.

A vádakat mindhárom vádlott tagadta. Az első- és a másodrendű vádlott azt állította, nem adásvétel történt, csupán azért adták a pénzt, hogy a lány, illetve élettársa rendezzék lakbér és szállodaszámla tartozásukat. Később pedig azért kértek pénzt a lánytól, mert azt követően is a bogácsi ingatlanban lakott, hogy őket előzetes letartóztatásba helyezték, és ez idő alatt a lány tetemes rezsitartozást halmozott fel, illetve megdézsmálta a bár italkészletét is.

H. Sándor ugyancsak úgy vallott, hogy a pénzt nem vételárként, hanem kölcsönként kapta, hogy kifizesse élettársa lakbér és szállodaszámla tartozását. Azt tudta, hogy a lány prostituáltként dolgozik, ám - állítása szerint - nem részesedett az így megkeresett pénzből. Mint mondta: azért nem zavarta az élettársa foglalkozása, mert "nyitott kapcsolatban" éltek.

Rovatok