Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a kassai robbantót

2012. január 4., szerda 09:23

Rendőrkézen van a robbantó, aki december 28-án pokolgépet helyezett el egy kassai gyorsétterem bejáratánál álló kukába, közölte Daniel Lipšic szlovák belügyminiszter, írja a bumm.sk. „Az, hogy három nap alatt fényt derítettünk kilétére, rekord” – mondta a miniszter. Elmondta azt is, hogy egy 32 éves, büntetett előéletű, szüleivel élő férfiről van szó, akinek pszichikai gondjai voltak, és korábban már elkövetett egy rablást.

A miniszter nem akart találgatni a robbantás okáról, de nem zárta ki, hogy szélsőséges támadásról is lehet szó. A férfi nem tett vallomást, de búcsúlevelei arról árulkodnak, hogy öngyilkos merényletet akart elkövetni. A házkutatáskor további robbanószerkezet-alkatrészeket, két búcsúlevelet és egy végrendeletet találtak a rendőrök. „Valószínűleg folytatni akarta a tevékenységét” – mondta a miniszter, aki szerint a gyanúsított hibát követett el szerkezete összeállításánál, mert a hatás kisebb volt a vártnál.

Hozzátette: az ilyen magányos farkasokat nagyon nehéz felkutatni. „Ez az eset is rámutat, hogy a rendőrségnek minőségibb technikai felszerelésre van szüksége” – jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy a lakosságnak is jobban kellene figyelnie a környezetére, a rendőrség ezért egy kézikönyv kiadását tervezi, mely segítene a polgároknak abban, hogy azonosítsák a potenciális veszélyforrást, például egy gyanús csomagot.

A tettest felkutató rendőrökre valószínűleg előléptetés vár. „A férfi minél nagyobb kárt akart okozni. Annak ellenére tette a bombát a szemetesbe, hogy a közelben egy gyerekkocsi is volt” – mondta Jana Baranová Kassa megyei rendőrkapitány. A férfi elfogásában a gyorsétterem kamerarendszere segített. A gyanúsított emailjeit is megnézték, a levelezéséből kiderült, hogy a szerkezetet 2011 augusztusában szerezte be a gyártótól.

A készítőt tanúként hallgatták ki, mivel a bomba időzített gyújtószerkezete eredetileg modellekhez szükséges távirányító volt, és azt az elkövető alakította át céljaira, írja a bumm.sk. A pokolgéphez felhasznált minden alkatrész kereskedelmi forgalomban kapható.

Rovatok