Index Vakbarát Hírportál

Rendőr volt a pénzszálítótolvaj társa

2012. január 13., péntek 08:15

Egy volt rendőr is közreműködött a magyar kriminalisztika történetének legnagyobb lopásában. A Blikk értesülései szerint az 1,2 milliárdos lopásban a korábban öt évig a rendőrségnél szolgáló V. Péter volt a pénzszállító autó sikkasztással gyanúsított sofőrje, L. Róbert segítője.

A Blikk úgy tudja, hogy a járőrként kezdő, ígéretes karrier előtt álló V. Péter karrierjét a szolgálati szabályzat súlyos megsértése törte derékba, csak a felettesei jóindulatán múlt, hogy nem került hadbíróság elé.

Leszerelése után egyszer már összeütközésbe került a törvénnyel, 2002-ben vagyon elleni bűncselekmény miatt börtönre is ítélték, legutóbb pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adott ki ellene elfogatóparancsot orgazdaság miatt.

V. ügyvédje, Lichy József megerősítette, hogy védence rendőrként szolgált. Elmondása szerint V. feladata volt a menekülőautó vezetése és a búvóhelyül szolgáló albérlet megszerzése is. A lakást amúgy a Blikk korábbi értesülései szerint egy nyomozó anyjától bérelték.

Rovatok