Ma kezdődik a Győri Törvényszéken az a per, amelyben azt kell tisztázni: ki a felelős azért, hogy egy ötéves kisfiú olyan súlyosan megsérült 2009 nyarán a csornai strandon, hogy egy héttel később meghalt.
A vádlottak padján a strandot üzemeltető cég két munkatársa – a főmérnök és a fürdővezető – mellett a büfés ül. Ő volt az, aki korábbi helyükről elszállította a 30-35 kilogrammos fém focikapukat, és azokat rögzítetlenül helyezte el.
Három nappal később a büfés, egy szülő és három gyerek focizott a pályán, egyikük felhúzódzkodott a kapura, majd hátralendülve magára rántotta azt.
A kapu szív- és mellkastájékon ütötte meg a gyereket, akit azonnal a csornai, onnan pedig a győri kórházba szállítottak, de ott egy héttel később meghalt. A kisfiú szerveit a szülei transzplantációra ajánlották fel, amivel öt gyereken segítettek.
A tragédia után két hónappal az ÁNTSZ felfüggesztette a fürdő működési engedélyét, mert nemcsak balesetveszélyt állapítottak meg, a vízminőséggel is gond volt.
Mindhárom vádlott ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárás.