Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi bírósághoz fordul Weiszdorn ügyvédje

2012. február 2., csütörtök 20:05

A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul a 2002-es, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás egyik elkövetőjének védője – értesült a Lánchíd Rádió csütörtökön.

Mint a rádió Esti Hírjárat című műsorában elhangzott, Lichy József ügyvéd úgy látja, hogy a magyar bűnügyi eljárás során "két súlyos eljárási probléma is történt", ezért a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fordul.

Weiszdorn Róbertet, a móri bankrablás életben maradt elkövetőjét 2010 decemberében másodfokon jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A Fővárosi Ítélőtábla előre kitervelten, társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az ítélet szerint Weiszdorn volt az, aki segített a bankfiók feltérképezésében, a rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd  magát biztonsági őrnek kiadva  a pénzintézet ajtajához állt, és elküldte az érkező ügyfeleket.

Lichy József 2011 novemberében felülvizsgálati eljárást kezdeményezett. A védő elsősorban az ítélet hatályon kívül helyezését kérte, mert a bíróság szerinte nem tett eleget maradéktalanul az indokolási kötelezettségének. Másodsorban a bűncselekmény téves minősítésére hivatkozva kért ügyfelére enyhébb büntetést. A Legfelsőbb Bíróság elutasította felülvizsgálati kérelmet, és hatályában fenntartotta a másodfokú ítéletet. Ennek értelmében Weiszdorn Róbert leghamarabb negyven év után bocsátható feltételesen szabadlábra.

Rovatok