Index Vakbarát Hírportál

A bíróság bűnösnek találta a tábori püspököt

2002. október 17., csütörtök 12:42

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön kihirdetett jogerős végzésében helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely társtettesként elkövetett csalás bűntettében bűnösnek találta, és egy évre próbára bocsátotta Csuka Tamás dandártábornokot, protestáns tábori püspököt. A bíróság - az ítélet értelmében - egyetértett a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának ez év február 11-én hozott azon döntésével is, amely a társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vádja alól felmentette a püspököt. Az eljárás egy 2 évvel ezelőtti németországi utazás, illetve annak elszámolása kapcsán indult Csuka Tamás és két társa - a püspöki titkár és a püspökség gépkocsivezetője - ellen. Gulyás Géza ügyvéd, a vádlottak jogi képviselője az MTI-nek elmondta: az írásbeli indoklás kézhezvétele után döntenek az esetleges további lépésekről.

Rovatok