Index Vakbarát Hírportál

Liftaknába esett egy miskolci nő

2009. július 16., csütörtök 12:46

Súlyos sérüléseket szenvedett egy 72 éves miskolci nő, aki liftaknába zuhant. Az idős nőt hétfő este érte a baleset: kinyitotta az Avasi lakótelep egyik bérházának földszinti liftajtaját, majd be akart lépni a lift fülkéjébe, de az nem volt ott. Az asszony bezuhant a liftaknába, és súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg is kórházban van.

Mint kiderült, a lift ajtaját egy erre alkalmas célszerszámmal nyitotta ki valaki, emiatt a berendezés működőképes maradt, a baleset pillanatában azonban maga a fülke a harmadik emeleten volt. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: az Avasi Rendőrőrs gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségének gyanúja miatt indított eljárást, egyelőre még ismeretlen tettessel szemben. Az Avasi Rendőrőrs szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

Rovatok