Index Vakbarát Hírportál

Ittas autós okozott halálos balesetet Miskolcon

2010. január 9., szombat 09:45

Feltehetően ittasan vezetett az a sofőr, aki járművével előbb nekiütközött egy személykocsinak, majd halálra gázolt egy gyalogost Miskolcon, a Vologda úti kereszteződésben szombat reggel. Egy szemtanú elmondása alapján egyelőre annyit tudni, hogy az autós a piros jelzés ellenére áthajtott a kereszteződésen, majd nekiütközött egy szabályosan haladó járműnek, és ezután gázolta el a szintén szabályosan közlekedő nőt, aki a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges megállapítás szerint a balesetet okozó autó vezetője ittas volt.

Rovatok