Index Vakbarát Hírportál

Villamos és kukásautó karambolozott

2010. április 20., kedd 06:38 | aznap frissítve

Összeütközött egy villamos és egy szemétszállító autó kedden reggel Budapesten, a Róbert Károly körút és a Gidófalvy Lajos utca kereszteződésében.

Az Országos Mentőszolgálat ügyeletén azt mondták, a balesetnek nyolc sérültje van, mindannyiukat kórházba vitték. Úgy tudni, a villamost vezető nőn kívül a kukásautóban sérült meg két férfi súlyosan, a villamos utasai közül öten könnyebben sérültek.

Az ütközéstől a három kocsiból álló villamos első része leugrott a sínről, a kukásautó pedig felborult. A járművek mindkét pályát elfoglalták. Az Árpád híd felé tartó sávokban torlódás alakult ki a Róbert Károly körúton.

Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a helyszínre siető egyik tűzoltódaru is karambolozott, de abban a balesetben nem sérült meg senki.

Az 1-es villamos helyett pótlóbuszok jártak, a rend negyed 9 körül állt helyre.

Rovatok