Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a vasárnapi halálos gázolás gyanúsítottját

2011. szeptember 20., kedd 13:13

Lakossági bejelentés alapján elfogták és őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint halálra gázolt és cserbenhagyott egy nőt vasárnap hajnalban Zala megyében - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t. Hétfő délután fogták el a 24 éves férfit, lakhelyéről a rendőrség csupán annyit közölt, hogy Zala megyei.

A gyanúsított a kihallgatása során elismerte, hogy ő vezette azt a kék színű Renault Twingót, amely vasárnap hajnalban Zalaszentiván és Pózva között elütött egy kerékpárral közlekedő, láthatósági mellényt viselő középkorú asszonyt. A nő a mentők kiérkezése előtt belehalt sérüléseibe.

A gépjárművezető beismerte azt is, hogy a baleset után segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A rendőrség a férfit őrizetbe vette, halálos közúti közlekedési baleset okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ellene.

Lefoglalták a balesetben megsérült személyautót is, előkerítését nehezítette, hogy nem szerepelt a magyarországi nyilvántartásokban. A kocsinak ugyanis sem rendszáma, sem forgalmi engedélye nincs.

Rovatok