Index Vakbarát Hírportál

Nyolc évet kapott a hódmezővásárhelyi majdnem rabló

2012. február 21., kedd 13:38

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a szegedi ítélőtábla azt a férfit, aki Hódmezővásárhely főterén próbált meg kirabolni egy ékszerüzletet tavaly.

A harmincnégy éves R. Gusztáv korábban is követett el bűncselekményeket. Tavaly januárban a hódmezővásárhelyi ékszerüzletbe azért ment, mert onnan nagy mennyiségű aranyékszert akart elrabolni. Az üzletbe belépve elővett a ruhájából egy fekete, fémből készült, fegyvernek látszó tárgyat, majd a pult fölött átugrott. Megragadta az ott álló eladónő bal karját, a fegyvernek látszó tárgyat pedig az eladónő fejéhez szorította.

Az eladónak sikerült megnyomni a riasztógombot és a pánikgombot is, ami a támadót megfutamította. Két ismeretlen férfi is elindult a menekülő rabló után az utcán.

A vádlott a tárgyalása során végig tagadta a rablás kísérletének elkövetését. A bíróság a döntésével enyhítette az első fokon kiszabott kilenc és fél éves büntetést, arra való tekintettel, hogy a rablás kísérleti szakaszban maradt.

Rovatok