Index Vakbarát Hírportál

300 millióval rövidítette meg az ügyfeleit

2012. február 24., péntek 14:05

Több mint 300 millió forinttal károsította meg ügyfeleit a rendőrség gyanúja szerint egy pécsi befektetési tanácsadó, aki előzetes letartóztatásba került a napokban.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján azt közölte: a 45 éves, jogász végzettségű férfi évekkel ezelőtt cégeket alapított, a társaságok működése során szerzett ügyfeleket azonban megtévesztette. A legkevesebb harmincöt magánszemélytől vett át 100 ezer és 50 millió forint közötti összeget, de azoknak sem nyereséget nem fizetett, sem a tőkéjüket nem adta vissza.

A nyomozók a férfit a bizonyítékok alapján őrizetbe vették, majd csütörtökön a bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. A férfi ellen üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

Rovatok