"Most sem tudnék semmit másként csinálni, mint régen, de nem is tettem semmi olyat, amiért ülnöm kellett volna" - mondta az Indexnek Stadler József a szabadulása utáni pacalpörköltös vacsorán, amelyen négyszáz ember vett részt. Stadler úgy érzi, újjászületett vasárnap reggel, amikor maga mögött hagyta a börtönt. Tervei már vannak, de erről egyelőre még nem beszélt. Úgy gondolja, a börtönéveiben elég erős volt. Életéről hamarosan könyv jelenik meg.
Megviselte a büntetés
A vacsorán ugyanaz a menü volt, - húsleves, marhapörkölt nokedlivel, pacal, rétes - mint korábban a magyar élvonalban szereplő futballcsapat, a Stadler FC mérkőzései után. A fogadáson a média mellett szinte egytől-egyig megjelentek a Stadler Baráti Kör tagjai, de játékvezetők, korábbi játékosok és futballedzők is eleget tettek a juhászból lett vállalkozó invitálásának.
"Úgy érzem, újjászülettem, amikor reggel bezárult mögöttem a börtön ajtaja, és szabad lettem" - válaszolta az Index kérdésére Stadler. Nem tagadta, lelkileg és fizikailag is megviselte a büntetés; tíz kilót fogyott is, mert mint mondta, "már nem húszéves". Örült viszont annak, hogy végig tudta csinálni, bár a "börtönt nem neki találták ki", és normális ésszel lépett a rácsokon túlra.
"Sok adót befizettem"
"Van egy pár tervem, de ezekről egyelőre még nem tudok semmit mondani, kérek még pár napot, akkor már biztosan okosabb leszek. Annyi biztos, dolgozni akarok, mert ötvennégy éves múltam, és a társadalom hasznára akarok válni" - mondta.
Az elmúlt néhány év tanulságaként nem tudott megfogalmazni konkrét dolgokat. "Most sem tudnék semmit másként csinálni, mint régen, de nem is tettem semmi olyat, amiért ülnöm kellett volna. Sok adót befizettem" - állította.
Rendeződhet a gyerekeivel a kapcsolata
Stadler vasárnap a stadionját is meglátogatta, és elkeserítő állapotokat tapasztalt. Elárulta, még nem tárgyalt a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetőivel a hasznosításáról, de az Index úgy értesült, hogy egy utánpótlás-nevelő bázist képzel el benne. "Mindenképpen meg akarom menteni, mert most se fűtés, se gáz nincs benne, és a gaz is felveri" - közölte. A Stadler Alapítvány elnöke, Barthos Zoltán megerősítette, a stadion megmentése az alapvető célok között szerepel.
A korábbi milliárdos reméli, családi életében is fordulat következik be, és nemcsak új szerelmére, a 34 éves Elvirára gondol. "Úgy látom, hogy a három gyermekem között és közöttem hamarosan rendeződhet a kapcsolat. Nincs is nagy probléma, mert be fogják látni, hogy az anyjuk, a korábbi élettársam rossz irányba befolyásolta őket" - fogalmazott. Kiskőrösön egyébként úgy hírlik, hogy legidősebb, Kiskunhalason élő lányával, Mariettával pereskedik is - az ő tulajdonába került a bezárásig a stadion üzemeltetése -, de ezt nem erősítette meg, csak annyit mondott: "Lehet."
Nem tartotta magát szerencsétlennek
Stadler nem tartotta magát szerencsétlen embernek, azt a kétszáz embert viszont igen, akiknek több mint hároméves börtönbüntetése miatt nem tudott munkát adni. "Ők biztosan szerencsésebbek lettek volna" - jelentette ki.
Megjegyezte, a közeljövőben könyv készül életéről.