Az egy dolog, hogy az alkohol igazából, közvetlenül nem öli meg az agysejteket, azért mégiscsak rossz dolognak szokták tartani az alkoholizmust. Nem véletlenül: a túlzásba vitt piáláshoz társuló egészségügyi és mentális problémák miatt még tartósabban munkanélkülivé válhat az ember, sőt, a kirekesztés újabb rétegei adódhatnak hozzá.

Magyarországon elég sokat isznak, és az alkoholpiac is jó nagy, és most egy ideje egyre gyakrabban felmerül, hogy az állam szeretné újraszabályozni, nagyjából, mint tavaly a dohányárusítást. A trafikmutyit követő alkoholmutyit, bár kísértetiesen hasonlóan indul, egyelőre határozottan tagadják (vagy talán csak egy béna kommunikációs trükk a lebegtetése).

De azért nézzük át, mit tudunk a magyar alkoholfogyasztásról. Szerencsére rengeteget, mivel a statisztikusok komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy feltárják az ilyen nyilvánvalóan nagy társadalmi problémákat. Lássuk előbb, mekkora piacra tenyerelne rá a kormány.

Háromszázmilliárdos piac

A magyar boltokban eladott összes dolog értékének kis híján 4 százaléka, tavaly 322 milliárd forint volt a forgalom az alkoholtermékek piacán. Ez egyrészt jóval nagyobb, mint az alkoholmentes italok piacának 264 milliárdja, és a rengeteget drágult dohánytermék piacától sem marad el annyira sokkal.

Az is látszik, hogy eléggé ragaszkodunk a piánkhoz. A fogyasztás szintje reálértéken ugyanis még mindig nem érte el a 2006-ost, alkoholban viszont már elég közel jár. Kevesebb pénzünk jut tehát vásárolni, de az alkoholt azért meg akarjuk venni továbbra is. Rugalmatlan a kereslet, mondaná a közgazdász. Ennek megfelelően az alkohol teljes kiskereskedelmi forgalomban belüli aránya jelentősen nőtt, a 2007-es 3,2 százalékról 3,9 százalékra.

Amikor viszont nem a kiskereskedelmi forgalmat követték, hanem a háztartásokat kérdezték a KSH emberei, már kissé más képet látunk. Itt már úgy tűnik, hogy nem nőtt infláció felett az egy főre jutó alkoholköltés, sőt, igazából forintban is stagnált:

Nem egyértelmű, hogy a piac fehéredése vagy az alkoholfogyasztás letagadása miatt térnek el ennyire az adatok. Talán emiatt vágták vissza jelentősen az infláció számításához használt fogyasztói kosárban az alkohol szerepét, talán azért, mert a 2010-es pálinkaforradalom után az alkoholfogyasztás jelentős része kivonult a piacról.

Az mindenesetre biztos, hogy a magyar kiskereskedelem elég lehangoló számai között az alkoholpiac még mindig egy viszonylag erős pont. Ez azon is látszik, hogy a csak palackozott italokat áruló boltok száma, ha szerényen is, de növekedett, miközben a többi kiskereskedelmi egység száma jellemzően esett vissza:

Persze jelenleg ennél jóval több helyen árulnak alkoholt, például az összes élelmiszerboltban és az ország rengeteg kocsmájában. A rátenyerelhető piac tehát igen nagy, még akkor is, ha a kormány a pletykáknak megfelelően csak az égetett szeszek fogyasztását korlátozná.

Nem kizárt, hogy az alkoholpiaci szabályozás a trafikokhoz hasonlóan szabályozott, és jelentősen emelt árakkal járna. Az alkoholárak eddig is elég durván ingadoztak az alapinflációhoz képest:

Ennek három oka volt. Egyrészt az alkoholtermékek alapanyagai az általában is mozgékony élelmiszerárakkal együtt mozognak. Másrészt a házi pálinkafőzés liberalizációja jelentős keresletet irányított el a piacról, és általában is gyenge volt a kereslet – ez az árakat lefelé húzta. Az áfa és a jövedéki adó emelése pedig durván felfelé tolta az árakat. Most viszont kifutottak az adóemelések, a termés is jó, így épp igen nagy áresés van az alkoholpiacon.

Nagyobb távlatban a KSH által közelebbről figyelt termékeknél így nézett ki az áremelkedés:

Persze ez az ábrán csalóka, mert úgy tűnik, mintha a sör és a bor ára alig változna, pedig azok is emelkedtek 35-45 százalékot. De tény, hogy a statisztikusok sztenderd borából vagy akár söréből sokkal gazdaságosabb berúgni, mint boltban vásárolt töményből, amelynek ára lendületesebben emelkedett, és fajlagosan drágább is.

Osztályhelyzet alkoholszempontból

Az alkoholizmust inkább a szegényebbek problémájának szokták tartani, már csak azért is, mert ha valaki tényleg durvábban inni kezd, akkor nagy eséllyel elveszti a jobban fizető állását. Ehhez képest a leggazdagabb tíz százalék 5,7-szer annyit költ alkoholra, mint a legszegényebbek:

Ráadásul az is látszik a fenti ábrából, hogy nemcsak abszolút értékben költenek többet piára a gazdagok, hanem az összes élelmiszercélú és az összes fogyasztási kiadáson belül is nagyobb az alkoholkiadások aránya. Arra ugyan nincsenek pontos adatok évről évre, hogy ez hány liter tiszta alkoholtartalmat jelent, de biztos, hogy ebből a szempontból a gazdagok nem fogyasztanak kiugróan többet. Az eltérésnek két oka van:

• a szegényebbek rosszabb minőségű alkoholt vesznek, és
• a szegényebbek nagyobb arányban isznak házi pálinkát.

Szerencsére azt is tudjuk a KSH-tól, hogy ennek a pénznek mekkora része megy sörre, borra és a töményre a különböző jövedelmi kategóriákban:

Borban viszonylag egyenletes az eloszlás, sörben pedig van egy ugrás valahol a társadalom közepén. Égetett szeszben viszont a leggazdagabbaknál látunk kiugró költekezést: a magyar Ewingok, a leggazdagabb tíz százalék majdnem kétszer annyit költ töményre, mint a jövedelem szempontjából 80–90. százaléka közöttiek.

Az alkoholizmust gyakran a vidéki zsákfalvakkal kötik össze, a költekezésben azonban ez nem jelenik meg:

Budapest felé haladva a községek felől egyre nagyobb az egy főre jutó költés borban, sörben és töményben. De hát a városokban általában gazdagabbak laknak, és nyilván kevesebb házi szesz gyártására nyílik lehetőség.

Nem az számít, hogy mennyit, hanem hogy hogyan

De hogyan aránylik a magyarok alkoholfogyasztása nemzetközi összevetésben? Ez a pillanatkép az éves tiszta alkoholfogyasztás alapján (kék sáv), és hogy ez mekkora változás 1990-hez képest:

Érdekes, hogy nem a világ legsikertelenebb országai vannak az alkoholfogyasztási lista élén: Franciaország, Ausztria, Németország. Indonéziában pedig hiába kimutathatatlan az alkoholfogyasztás, a gazdaság kibocsátása még mindig a töredéke a nyugati országoknak. Mi az élmezőny közvetlen közelében vagyunk, viszont a '90-es évek eleje óta közel harmadával visszaesett a fogyasztás. Lengyelországban és Oroszországban – ahol a szocializmus vége előtt kemény alkoholizmus elleni kampányok voltak – viszont elég jelentősen nőtt a piálás.

Az is elég érdekes, ahogy néhány OECD-országban alakult a fogyasztás a hatvanas évek óta, ezt látjuk a következő ábrán:

Ki gondolta volna, hogy a franciák és az olaszok ilyen elképesztően sok alkoholt ittak, nem is olyan régen. Ezekben az országokban mégsem beszéltek rendszerszintű alkoholproblémáról, tehát az emberek nagy része a mindennapi rutin mellett tudott ennyi alkoholt elfogyasztani. Finnországban pedig lassan, de biztosan növekszik a fogyasztás.

Az is elég érdekes, ahogy nálunk a bolti fogyasztás stagnálása mellett nőtt a megivott alkoholmennyiség. Amiből az következhet, hogy ha – a trafikmutyihoz hasonlóan –  népegészségügyi indokokra hivatkozva fogják bevezetni az alkoholpiac újraszabását, akkor a házi pálinkafőzés betiltásánál is el lehetne kezdeni.