Index Vakbarát Hírportál

Tényleg több disznót eszünk, mint csirkét?

2015.04.23. 12:23

„Én ellenkező adatokról tudok” – mondta Rogán Antal az RTL Klub riporterének, aki azzal szembesítette, hogy valójában baromfiból esznek a legtöbbet az emberek, nem sertésből.

A téma azután lett érdekes, hogy a kormány bejelentette, jelentősen, 27 százalékról 5 százalékra csökkenti a sertéshús áfáját. A baromfisok pedig érthető módon kiakadtak, hiszen az adókedvezménnyel majd sokan ráállnak a disznóra, ők pedig versenyhátrányba kerülnek.

Rogán hosszan magyarázta, miért olyan fontos a sertés az embereknek, amikor a csatorna munkatársa KSH-adatokkal zavarta össze. A Fidesz frakcióvezetője ügyesen kivágta magát, azt mondta, hogy ő más adatokról tud.

Az okfejtést Udv-wilson mikroblogger örökítette meg:

http://udv-wilson.tumblr.com/post/117103284102/csodalatos-femkupak-sertesthust-portfolio

A KSH legutóbbi elérhető adatai 2013-asak, így elvi szinten nem zárható ki, hogy azóta tényleg a disznó lett a sláger a magyar háztartásokban, legfeljebb nehezen elképzelhető. Legutóbb ugyanis még elég nagy volt a különbség: egy főre több mint két kilóval több baromfihús jutott, mint amennyi sertéshús.

 

Frissítés: Megkérdeztük Rogán Antalt, hogy pontosan milyen adatokra utalt, amikor úgy fogalmazott, a "magyar családok a legtöbbet sertéshúst fogyasztanak". A Fidesz-frakció válaszában azt írta, tömegre valóban valamivel több baromfit fogyasztanak a magyar háztartásokban, a különbség azonban nem túl jelentős.

Ugyanakkor a magyar családok évente 30 milliárd forinttal többet költenek sertéshúsra, mint baromfira. "Ezért csökkentjük a sertéshús áfáját, amelynek köszönhetően több marad a magyar családok zsebében. Az előbb említett megállapítás ráadásul az alacsonyabb jövedelmű háztartásokban hatványozottan igaz. Az áfacsökkentése miatt jövőre 25 milliárd forint maradhat az embereknél" - írták.



Rovatok