Index Vakbarát Hírportál

Hányan is dolgoznak most az államnak?

2016.01.27. 12:12

A környező országokkal összehasonlítva nem számít túlzottnak az állami foglalkoztatottak aránya Magyarországon, de nálunk nem csak a munkaerőpiacon belüli arányuk nőtt az utóbbi években, hanem érdemben a létszámuk is, állapítja meg legújabb, a kormány bürokráciacsökkentő terveiről készített elemzésében a Policy Agenda.

Az elmúlt években nőtt az összes foglalkoztatottak száma (2012-ben 3,827 millió főre, 2014-ben 4,1 millió főre). A nemzetgazdasági összes létszámnövekedésen belül a közmunkának köszönhetően nőtt a költségvetési szférában dolgozók száma is. Az állami cégeknél változatlannak vették az ott foglalkoztatottak számát – hiszen az elmúlt években nem volt arról hír, hogy leépítések lettek volna ebben a szektorban. A Policy Agenda becslései szerint mindezek alapján

emelkedett tovább az állami foglalkoztatottak aránya kb. 27,5 százalékra, azaz 1,13 millió főre.
 

A mostani kormányzati leépítési tervek ennek a létszámnak csak töredékére, a háttérintézetekben dolgozókra, vagyis néhány tízezer emberre vonatkoznak, informácóink szerint közülük küldenének el első körben nagyjából hatezret. Ugyanakkor még itt is kérdéses, hogy mi lesz a mostani tervek eredménye.

A fő kérdés a Policy Agenda szerint valójában az, hogy a magyar kormány hozzá mer-e nyúlni olyan általa tabunak tekintett kérdésekhez, mint az állami cégek esetleges átalakítása, bizonyos területekről állam kivonulása. "E nélkül csak pótcselekvés az, ami a háttérintézmények átalakítása területén történik" - írják az elemzésben.

Érdemi reformot az államigazgatásban csak Ausztria hajtott végre az elmúlt 15 évben. 1999 és 2012 között 35 ezer fővel (21%-kal) csökkentették a központi költségvetésben dolgozók számát. Miközben minden hatodik munkahelyet megszüntették a közigazgatási adminisztráció területén, és 15%-kal csökkentették a honvédelmi területen dolgozók létszámát, ugyanakkor növelték a tanárok, az igazságszolgáltatás területén dolgozók létszámát. Azaz nem a fűnyíróelv érvényesült, hanem a differenciált elbírálás elve.



Rovatok