Index Vakbarát Hírportál

Lehangoló, mennyire nem becsültük meg a tanárokat az utóbbi tíz évben

2016.02.16. 17:53

Miközben a kormány a tanárok bérköveteléseire próbálja leszűkíteni a pedagógusok lázongását, a tanárok pedig kitartóan hangoztatják, korán sem csak az alacsony fizetések miatt mentek utcára, a helyzet az, hogy a magyar középiskolai tanárok azért tényleg pocsékul keresnek.

Hiába indították el 2013-ban a tanári életpályamodellt, mint az az OECD lenti ábráján is látszik, a tanári béreket olyan mélyről kell felhozni 2012 után, hogy a program legfeljebb arra lehet elég, hogy kicsit korrigálja a helyzetet, és legalább a csökkenő trenden változtasson. (Pontos, összevethető számok erre még nincsenek.) A környező országok eközben nagyjából tartották a korábbi szintet, Lengyelországban pedig még egy jelentősebb emelést is sikerült összehozni.



Rovatok